hát azt nem is meséltem, hogy hétfőn úgy nőileg csaknem taroltam az ajtóval. az új igazgatót, le a lábáról.
utálom, hogy a tömör, átlátszatlan ajtók túloldalán mindig áll valaki.
akitől vagy frászt kapok, vagy ő üt le engem vagy én nyomom arcon őt a lendülettel.
vicces volt, hogy mikor ütköztünk, kerestem a szemkontaktust, hogy elnézést kérjek, de belefáradtam és kételkedni is kezdtem, vajon végződik-e valahol ez a mellkas egy fejben.<P align=justify>hát azt nem is meséltem, hogy hétfőn, csak úgy nőileg, piperében, csaknem taroltam az ajtóval. <BR>az új igazgatót, le a lábáról.<BR>utálom, hogy a tömör, átlátszatlan ajtók túloldalán mindig áll valaki.<BR>akitől vagy frászt kapok, vagy ő üt le engem vagy én nyomom arcon őt a lendülettel.</P>
<P align=justify>vicces volt, hogy miután ütköztünk, kerestem a szemkontaktust, hogy elnézést kérjek, de belefáradtam és kételkedni is kezdtem, vajon végződik-e valahol ez a mellkas egy fejben...? a pasi két méter.<BR>HA épp szomorú és kicsit magába van zuhanva (mert mondjuk épp most nyomták orrba az ajtóval...)<BR>mondtam neki, hogy szorriszorri és tovább léptem.<BR>aztán -mintha csak ő csapott volna a homlokomra- jött a hirtelen felismerés, hogy mit tettem és kivel...és hogy biztos ő az Új Ember...nincs mese, gondoltam, itt most vissza kell lépni és bemutatkozni, szépen. <BR>bár, a szépent már ugye elrontottam a tarolással.</P>
<P align=justify>mindegy. túl vagyunk egymáson.</P>
<P align=justify>egyik kolléganőmmel megvitattuk ennek okán, hogy a magas, nagyon magas emberek sokkal egyenesebb jellemmel operálnak, higgadtabbak, nyugodtabbak. ennek több oka is van, ezek közül kettő: egész életükben nem kell felnézniük senkire, viszont lenézhetnek bárkire és a vérnyomásuk is általában alacsonyabb.</P>