Délelőtt takarítás. Ez nálam úgy néz ki, hogy üvölt a rádióból valami ütős-agyramászó zene, én meg porronggyal a kezemben, a széken állva rázom magam a ritmusra, ahelyett, hogy a szekrény tetejét törölgetném. Azt mondják, a tánc egy vízszintes vágy függőleges kifejezése.

Délután rokonlátogatás Újpesten. Tipikus.
A finomsütire mindenki rájár, hamar elfogy, viszont a másik fajta szembeötlően ott tornyosul a tányér északi lejtőjén. Ugye, ismerős?

Hazatérve készítettem még pár képet a holdról, átfestettem a körmömet metálmálna színűre. Orsitól kaptam sms-t: Exemmel szóba elegyedett a társkeresőn (kíváncsiságból és a tudtommal) és kezdeti pocsék véleménye jelentősen romlott a paliról.

Késő este X Akták a Viasaton.

A "simogatás" ilyen jellegű használatát Eric Bernétől függetlenül kezdtem el és mélységesen ledöbbentem, amikor Emberi játszmák című könyvében ő (illetve a műfordító) ugyanezt a kifejezést használta arra az adok-kapok játék mennyiségi jellemzésére, amit mi emberek társas érintkezésekkor  játszunk.
Amikor például két ember, akik csak köszönő viszonyban vannak, és találkoznak, "kétsimogatásos" párbeszéd zajlik köztük:
  - Jó napot! <--> -Jó napot!

Satöbbi. A könyvet nagyon ajánlom (majdnem) mindenkinek.

Reggel anyám+nővérem elmentek a Széchényi fürdőbe. Demonstratíve nem mentem velük (rám maradt az üres lakás! ki az a hüje, aki ilyenkor elmegy otthonról?) és különben is csak sofőrnek kellettem volna. Mivel nem mentem, apámé lett az oda-haza furikázás előjoga. Önmagában megérne egy kisregényt, de ez a tesóm sztorija: a Szecskában összetalálkozott az állítólagos faszijával, aki ott egy feka nő társaságában szelte a habokat és valahogy nem akaródzott megismerni neki a tesómat. Na, én ezt a srácot már úgy kb. két-három évvel ezelőtt meg akartam ütni, mivel már akkor is csak bolondította a naív nővéremet.

Orsival három körül találkoztunk és ugyan az sms-ben azt írta, hogy 2-3 óra hosszára tud elszabadulni, de mégse.
Személyem bájának és lehengerő egyéniségemnek :-)))  tudom be, hogy velem maradt egészen a tüzijáték végéig. Megnéztük a műrepülőket, lefényképeztem neki Bochkor Gábort, mert Orsi szereti. Megittam egy (1) liter tonikot, ezen meg is lepődtünk mindketten. Aztán már csak felsétáltunk a Halászbástyához, ott csináltam róla fényképeket. Nagyon bűbáj lett a képeken, különösen mert a szürkés semleges hátterekből kiragyog a vörös ruhája. A Halászbástyán találtunk ülőhelyet, a napközben átmelegedett kövek kellemesen körülöleltek bennünket a lemenő napot követő szélben. És két óra hosszát úgy elbeszélgettünk, mintha ott se lett volna.
Tüzijáték megvolt, este 11-re értem haza.

Az egészben az volt a legszebb, hogy reggel a családi körben megejtett veszekedés táborttüzénél még azt gondoltam, ez is csak egy elrajzolt nap lesz, mint a hasonló sátoros ünnepek szoktak lenni számomra már évek óta... De nem. Egyszerűen csak jó volt minden így.