Kiccsajnak nagjyából most kellene belépnie az ajtón, lihegve, izzadtan, szanaszét végtagokkal: 20 perce ért be a vonat, amivel hazajött a táborból és kifejezett, háromszori kérése volt, hogy ne menjek ki elé. Majd ő hazajön, bazinagy táskával, hátizsákkal, 70% páratartalomban és 30 fokban.

Hadd picsogjak megint már egy kicsit. Az egyre távolabb kerülő közelmúltban (értsd: mielőtt Amore belépett az életembe) se pénzem, se kedvem, se partner nem volt semmiféle nyaraláshoz így ez a buli kimaradt az életemből hosszú évekig. Én viszont nem tanulok az élettől, sem a saját hibáimból, valamint Sorsomat ugye belengi mindig a "Vigyázz, mit kívánsz, mert lehet, hogy teljesül!" igazsága: már jóideje keresgélek balatoni nyaralót, apartmant, bármit, hogy egyszer az életben együtt nyaraljon a család.
Tapasztalatok: kívülről vagy berettyóújfalui nyugdíjasotthonszerű vagy tényleg szép, már-már giccses kastélyra hajazó. Belül: mindenki telebassza a szobákat művirággal, háború előtti kolóniál szekrénysorral, lepukkant heverőkkel, hatszáz éves, otthonról kiszuperált ülőgarnitúrával, néhol még távirányító nélküli Videoton tévét is láttam a kínálatban, jó az a parasztnak, nyaralni jött, nem kell úgy flancolni. Ezt a bugris életfelgogásukat erőltetik rá a kedves vendégre. Még az én 90 éves nénim is azt mondja: ha már egyszer nyaralni megy az ember, akkor ne legyen rosszabb, mint otthon, különben akár otthon is maradhatna az ember.

90 éves baszki, de ő tudja a tutit.

Ami esetleg hellyel-közzel normális, az persze már tele van, mint a -hadd húzzak párhuzamot- bevásárló központok, szóval mindenkitől azt hallom kb. két éve, hogy kirúgták vagy nyögi a CHF hitelt vagy befuccsolt a cége, de akkor mégis ki és miből?
A maradék nyaralóknak nincs is honlapjuk, az e-mail üzeneteket senki nem olvassa, még portálokon sincs egy fotó sem; ha van, akkor a kövirózsa meg a lámpaoszlop élvezhető a képen; de előleget kérnek, és ha mész és nem vagy elégedett, nagybetűkkel ki van írva, hogy PÉNZ NEM JÁR VISSZA, annyira tipikus szar ez az egész. Nem, nem fogom azt írni, nagy pofával hőzöngve, hogy akkor maradok Svájcban meg megyek inkább Ausztriába, de valahogy mégis: szívesebben maradnék itthon a két négyzetméternyi teraszon vagy mostmár egyátalán nem bánom, hogy sose tudtam menni nyaralni, és szívesebben dolgoztam végig a nyarat a klimatizált, ablak nélküli pinceirodában.

(közben szerencsére megjött a gyerek épségben, volt nagy ölelkezés, de persze már rögtön menni akar...)

Ezen a héten egyébként elég szar kedvem volt, mert annyi mindent szerettem volna csinálni, kiélvezni a szabadságot, gyerek nélkül, hogy nem jön haza ebédre stb. Ja, azért lett szar kedvem, mert ebből szinte semmi nem lett. Mindig közbe jött vagy migrén, vagy eső vagy hogy pl. szerdán nem tudtam elmenni a Renoir kiállításra Baselbe, mert elszámoltam magam és elköltöttem az összes nálam lévő pénzt kedden a bevásárlásra. Persze, ha kértem volna Amorétól, adott volna, de...még mindig nehezemre esik pénzt kérni tőle és bevallani azt is, hogy elfogyott, amit adott. Pedig ő nem olyan, ez csakis az én agyszüleményem. De akkor is.
Közben lottóztam is, de nem nyertem semmit.
Mostmár elmondhatom, hogy azon buzdultam fel, hogy apu nyert kb. egy hónapja, amikor még a nagyonnagy pénz bent volt a lottóban. Négyese volt és kb. 1 milliót nyert. Hihetetlen.
És tovább festettem a komódokat: az egyik már készen van, a másikat viszont elfelejtettem lefotózni, hogy legyen ilyen volt - ilyen lett kép róluk.
Egyik este a felső szomszédék még 11-kor se nyugodtak, azonosíthatatlan zajt csaptak. Amore feltelefonált, a pasi vette fel a vezetékes számot(!), erre közli, hogy ezt beszéljük meg a feleségével meg a fiával otthon, mert ő nem tartózkodik a lakásban.

Mielőtt beköltöztünk, a tulajnak volt némi fentartása, talán (valószínű), hogy mert gyerek van és mert én külföldi vagyok és mert az előző lakókat a többiek űzték el innen, mert összeférhetetlenek voltak, zajongtak, fociztak a kertben, stb.
Na, ők ugyanazt csinálják, csak másképp. De ez még valószínűleg istenes, barmok mindenhol vannak.

Jaaaa, tegnap volt még egy sztori. Amore kicsit összezördült a nagymamájával és közvetve ennek folyományaként a nagybátyjával is. Lényeg, hogy volt mindkettőnek (A + nagybáty) szülinapja, volt egy nembiztos kajameghívás, stb. Mi nem mentünk a vita miatt és azóta nem is beszélt senki senkivel. Tegnap vagy 6szor idetelefonált a nagybáty, hatodszorra vettem csak fel és nekem kellett kimosakodnom... Mikor hazajött az én Mézem, mondtam is neki: legalább két kívánságomat kell teljesítse ezért... 28 perc nagybáty és 15 perc nagymama a telefonban.... és én magyarázkodok meg végig kellett hallgatnom a kvázi lebaszást.

Asszem, megyek, megnézem a nénimet, mert egész héten nem láttam; utána, ha kienged a csirkemell, lesz vacsora belőle.

Szombaton reggel elbúcsúztunk: ő motorra ült én pedig a másik oldalamra fordultam. Beszéltünk róla, de nem számítottam rá igazán, hogy nemsokára tényleg kocsiba kell ülnöm, hogy haza hozzam őt - a motorja nélkül.
Hosszas, több hónapos, Ikrek-jegyű tépelődést követően ugyanis tegnap előtt tényleg becserélte a 3 éves Hondát egy új KTM Duke típusú vasra, ami valószínűleg ezen a héten jön meg. Ebben a hónapban járt le épp a nagyhitel a nagyautóra, szóval muszáj volt, érted.
Remélem, azért engem majd nem cserél le egy újabbra.

Kiccsaj szombaton még kapott búcsúzóul egy hatalmas frászt az apjától, mivel megint este 8 helyett negyed tízkor jött haza. A körítés annyi, hogy ugye amikor én idegeltem magam ilyen vagy hasonló dolog miatt, akkor én ugye mindig túllihegtem, ez nem katonaság, stb. Úgyhogy most nem szóltam egy szót sem, csak hallottam a pofont, meg a lebaszást. Na ugye, kérem: nem én viszem túlzásba a dolgokat. (Folyománya: a nyarat a gyerek a szobában fogja tölteni. Amore pedig egyre gyakrabban emlegeti a bentlakásos iskolát.) Szóval új értelmet kapott a könnyes búcsú szókép, ma pedig elutazott a gyerek az osztállyal 1 hét táborba.

Én mostanában azt csinálom, hogy két régi, gyermekileg összefirkált, naptól sárgult fiókos fa komódot próbálok felújítani. Vagy másképp: próbálom megmenteni őket attól, hogy kidobásra ítéljem mindkettőt. Mindezt fehér lazúrfestékkel. Az egyik már majdnem kész. Hunyorogva ráfogható, hogy kicsit landhaus-stílusú lett. Megtarthatóak, vállalhatóak, kaptak a sorstól és tőlem még pár évet.
Este viszont kaptam egy szar emailt és visszaütött a gereblye: próbálkozhatok én, megjátszani a profit, meg hogy ura vagyok a helyzetnek: valamit azért mindig elfelejtek. Most pl. egy csekket befizetni és jött fizetési felszólítás. Na most ez úgy van, hogy imádkozhatok, hogy ne regisztrálják sehol, ráadásul Amore nevére....
Most nem azért, de megint a kurva kölyök. Ugyanis rendeltem neki áprilisban a novemberi szülinapjára egy falinaptárat. Csak persze aznap is jól felbaszta az agyamat és az egész küldeményt behajítottam valami sarokba, vagy a ruhásszekrény tetejére, mondván, hogy meg se érdemli és leszarom...és ott is maradt. Egészen mostanáig. FKV.

Egyébként szervezgetünk egy egyhetes balatoni kis nyaralást, anyuékkal, tesómmal. Ha valaki tud jó, szép szálláshelyet, július 28-tól, írjon.