Biztosan valami unatkozó háziasszonyoknak íródott hobbi-pszichológia könyvben olvastam, de tanulságos. Ha valaki megérti, akkor tanuljon is belőle.

Élt egyszer valahol egy házaspár, tök boldogok voltak. Minden reggel együtt reggeliztek, zsömlét ettek. Mindig kettévágták a zsömléket.
Mivel a nő igazából a zsömle tetejét szerette, szerinte ez volt a finomabb falat, minden reggel átnyújtotta a zsömlék tetejét a szeretett férjének, ezzel kedveskedve neki.
A férfi hasonlóan cselekedett: mivel ő valójában a zsömle alját szerette, szerinte az volt a finomabb, ezért minden nap átengedte a zsömlék alsó felét az imádott feleségének.

Vagyis egy életen át azt gondolták, hogy jót cselekszenek, áldozatot hoznak és a másiknak juttatják a finom falatot, mindeközben mindkettőjüknek azt kellett reggelizniük, amit nem szerettek.

És így éltek, míg meg nem haltak.

Emberek! Beszéljetek egymással. Nem biztos, hogy minden úgy v an, ahogy gondoljátok, és/vagy ahogy látszik. Meg kell beszélni.

Mivel a koncert után későn -korán- feküdtünk le, dec. 31-én 10-ig aludtunk, utána reggeli, észhez térés és autópolírozás. Nyáron már 6 éves lesz a busz, de így szépen le- és kitakarítva, polírozva olyan szépen ragyog, mint egy mennyasszony.

Utána haza, telefonálgatás, üdvözlések, tévézés, bealvás a tévé előtt. Vacsira raclette, kis kergetőzés a lakásban, tévé, koccintás, kis tüzijáték, ami 10 percet tartott. Meg is jegyeztem, hogy micsoda egy uncsi népség ez a svájci.

Elsején megint jól kialudtuk magunkat, aztán bécsi koncert, ami nem tetszett és amit nem is nézhettem végig, merthogy menjünk sétálni, mielőtt -háromkor!- besötétedne. Majdnem két órát sétáltunk, beszélgettünk, vacsira meg mindenféle maradékokat ettünk. (na jó: maradék lazacot, maradék gulyást, maradék stracciatellát)

Tegnap már vissza a régi kerékvágásba: Amore dolgozik, én kitakarítottam a fürdőszobát, felporszívóztam, mostam egy menetet és főztem.
Ma pedig 7-9-ig sorozatokat néztem az ágyból a laptopon, nemsokára pedig megyek a bevásárlóközpontba, megnézni, mi van a kiárusításon. Ettől mondjuk valahogy keselyűnek érzem magam, de...ez nem gátol semmiben.

Még karácsony előtt árverezésen "megnyertem" a Kiccsajnak egy hatalmas Diddl-t, január 18-án hozzuk majd el, amikor úgyis arra felé megyünk a fogorvos miatt.

És ha még nem mondtam volna: Kiccsaj anyjáék árulják a házukat és Zalába akarnak költözni. Tényleg az élet írja a legőrültebb történeteket, bizony mondom néktek.