Ott hagytam abba, hogy még csak gondoltunk arra, hogy elmegyünk a kávéfőzőgépeket gyártó Jura cég nyílt napjára. El is mentünk Kiscsajjal, jót ettünk-ittunk ingyen, utána FB-n jól lecsesztem a rendezőket, hogy melyik impotens barom találta ki azt az alacsony színpadot Federer és az őt interjúvoló zsurnaliszta számára. És a kézfogás után még le is ültek.

A gyerek szülinapja ugye úgy lett megtartva, hogy bementünk hozzá az otthonba. Elég jól sikerült, kivéve, hogy a csirkét másnap kihánytam.

Valamikor akkoriban volt az is, hogy kerestem a telefontöltőt, a gyerek szobájában is. Nem találtam, helyette viszont megint eldugdosott, szörnyű halmazállapotú és jellegű dolgokat találtam a könyvespolcok zugaiban.

Aztán gyorsan elmentünk még fogorvoshoz szombaton, vasárnaptól (nov.11.) pedig beiktattam 10 nap szabadságot Pesten. Volt fodrász, temető, rokonok I., rokonok II., 2 mozi, Cézanne kiállítás, Fekete-erdő fagyikehely, 2 orvos, wellness, sok beszélgetés anyával, néhány találkozó rég nem látott ismerősökkel, akikkel még e-mailen vagy skype-on se nagyon nyílik alkalom beszélni. És persze a kötelező vita Amoréval. Mindig van, ha én vagy mindketten Pesten vagyok.
Kis részlet, hogy több, mint 1 óra hosszába tellett, mire a két új unokaöcsémnek tudtunk venni 1-1 gépkocsi-nyereménybetétkönyvet ajándékba. Mi voltunk a 428-as hívószám és még mindig a pultnál izzadtunk, állva, mikor a 471-es számot hívta a másik ügyintéző. Az ajtó már zárva volt, mire végeztünk és ki szerettünk volna menni: a biztonsági őrnek látszó tárgy engedett ki bennünket. Arról pedig már inkább nem is mesélek, hogy mekkora, tanácstalan fej- és tökvakargatást, fejcsóválást (...) okoztam a magyar egészségügynek azzal, hogy TAJ-szám hiányában, fizetős betegként szerettem volna egy vizsgálatot. Mit mondjak... nem volt elég az a fél óra a papírmunka elintézésére, amennyivel a bejegyzett időpontomhoz képest korábban megjelentem a tetthelyen.

És megtapasztaltam a Ferihegyen álló, fapadosoknak létesített sátortábort. (akit érdekel...)(easyjet, Airbus A319)
Megtapsoltam magam, amiért egyik irányban sem vettem semmit a dutyfree-ben. Tesómtól kaptam egy Vámos és egy Ulickaja könyvet.

Amore még Pestre sms-ezte utánam, hogy itthon meghalt a háztulajdonosunk. Később ki is mentünk hozzá a temetőbe, nagyon hamar eltemették. 56 éves volt még csak, nem ismertük nagyon, de egyébként eléggé ismert volt, nagy cége van és sok egyesületben, egyletben volt tag, meg sokat adakozott is.

Szerdán este érkeztem, csütörtökön már mennünk kellett az otthonba a pszichológushoz. Amore lebetegedett.(már jobban van, de még köhög) Érkezésem utáni naptól kezdve mostam, mint az őrült, megvárt a szennyes.

Eleinte jól indult a viszontlátás, nagy volt a szerelem, tudod, mint a kisfiú, aki visszakapja a játékát... Aztán tegnapelőtt már összekaptunk, én mentem hamarabb lefeküdni, tegnap pedig már kimondottan vitáztunk; én maradtam a kanapén, olvastam vagy hajnali 1-ig, végül ott is aludtam. Folyton meghasonlok. Érzem olykor, hogy kurvára nekem van igazam, de mégis kételkedem valahogy...hogy hálátlan vagyok...hogy mit vitázok vele, stb.

Ezek elég bonyolult dolgok, sok idegesítő, hülye részlettel.
Azon meg már csak keserűen vigyorogni tudok, hogy ma pl. megkérdezte emailben napközben, hogy most akkor hazajöjjön-e értem, megyünk-e vásárolni? Visszaírtam, hogy nem megyünk, alig kell 2-3 dolog, ezért nem kell furikázni, ezt megkapom itt is a faluban. Erre jött a válasz, hogy de nem akarsz....?
Szóval mindig addig kérdez, míg én azt a választ nem adom, amit hallani akar.

Miért is gondoltam, hogy mi ketten...hogy ő... hogy mi különlegesek vagyunk, másak vagyunk...?

P.S.: felgyorsultak az események: írtunk panaszlevelet a rendőrségre és a gyámügyre is az eljárási- illetve bánásmód miatt, mi pedig kaptunk levelet az ügyvédnőtől, hogy kérvényezni fogja az eljárás berekesztését, és ennek megerősítését megkaptuk az ügyészségtől is. Viszont van újabb ügy: a Kiscsaj a korábbi tudtunk nélkül, a gyámügy és az ügyvédnő közreműködésével feljelentett egy srácot, hogy molesztálta, erőszakoskodott vele. A srác 18 éves, szóval kicsit meg lesznek szorongatva a tökei.

Más kérdés, hogy...és ez is volt a tegnapi vita tárgya, hogy én nem tudom elhinni ezt a mesét a gyerektől; már ez is lelkiismeretfurdalást okoz nekem, de még ráadásul némely percben azt is gondolom, hogy ha tényleg igaz, akkor meg meg is érdemelte, mert hiába pofázik neki az ember, hogy ne játsszon a tűzzel, csak akkor fogja fel, ha megégeti magát. Dupla lelkiismeretfurdalás.

A vita egyébként nem azért volt, mert én esetleg nem hiszem el a gyerek sztoriját, hanem azért, hogy miért agyalok egyátalán megint fölöslegesen: tökmindegy, hogy én mit hiszek, az a lényeg, hogy mi a bizonyítható, meg hogy ezt a második ügyet a gyerek nekünk el se mondta, ez az ő dolga gyakorlatilag az ügyvédnővel.

És én már nem bírom ezt a struccpolitikát, meg hogy soha nem hallgat rám, mindig én vagyok a kiscsikó, nem jól látom-fogom fel a dolgokat, az én meglátásaim, véleményem, hozzáállásom mindig rossz... és tegnap ott tartottunk, hogy már beszélni se beszélhetek arról, ami bánt vagy foglalkoztat, mert én ilyen hülyeségekkel rágom az ő fontos fülét és miért nem foglalkozom fontos dolgokkal, arról szívesen beszélgetne.
Mondtam, hogy oké, akkor elmegyek vécét pucolni, csakhogy legyen egy kis pénzem és fizethessek magamnak egy pszichológust, aki meghallgat, bármit mondok.

Mégis mi a fenének vagyok itt????????????????? Erre nem nagyon tudjuk a pontos választ.

Ezek után a kanapén aludtam, egyedül. És nagyon komolyan gondolkodom a hogyan tovább-on.