Életemben a legrosszabb dolgok vagy 14-én történtek vagy valamilyen más szerepet játszott bennük a 14-es szám.

A legújabb láncszem e remek sorozatban: ma, 14-én, 14:00 órakor valaki valahol bemutatja és dedikálja első megjelenő könyvét. Mert úgy gondolta (?), hogy 5 perc hírnév mindenkinek jár. Akinek kalapácsot tollat adnak  kezébe, az mindent szögnek néz írónak képzeli magát.
Vagy pusztán csak kell  a bevétel a jelzáloghitel törlesztőjére. Vagy azt remélte, így fel tudja dolgozni azokat az elevenen elemésztő, szívbemarkoló, idegesítően ragaszkodó, lélegzetelállító és gyötrően gyönyőrű gondolatokat, érzéseket, amik én vagyok Számára. Remélte, hogy ha beleírja könyvébe kettőnk történetét, akkor én ott maradok, ott ragadok a papírlapok közé szavakból emlékké formázva és végre maga mögött tudhat.

Lelke mélyén még mindig gyűlöl, amiért fogva tartom. Úgy, hogy még csak nem is akarom. Még csak nem is tettem soha semmit azért, hogy Énem, lényem rabja legyen Ő.

Borzasztó érzés és lehetetlenség a munkahelyemen végigülni az "akasztásomat": miközben én teszem a kötelezőt, dolgozom, az a valaki valahol ma 14-én 14:00 órakor pedig ismét átalakítja a Sorsomat, már legalább harmadszor az életben és én nem tehetek ellene a világon semmit.