Van azért valami abból a többször megénekelt  Bak-melankóliából abban, ha az ember a jövője felé tekint, optimistán kezdve, továbbképzési kurzust keresve, és a végén mindössze annyit sikerült megtört háttal, szájlebiggyesztve kitapasztalnom ebből a virtuális kalandból, hogy bazmeg, már megint, ezzel is elkéstem 15 évet.
Optimizmus OFF.
Mert lássuk be, mit is csináltam az elmúlt 1 évben?
Semmit.
Az elmúlt 1 év előtti 2 évben?
Semmit.
Az elmúlt 20 évben?
Semmit.
Na, ez az önéletrajzom, az összes többi csak szelf-menedzsment, vagyis lódítás.
Hát ilyen nap van, most mit csináljak.

Rémálmaim nem hagynak: megint nagymamám lakásában voltam, vagyis mentem haza a mamával (álmomban egy olyan lakásban lakott, amit én soha azelőtt nem láttam), az ajtó nyitva volt, a könyvespolc feldúlva, vagyis betörtek. Nem tudom, hogy ez mit jelent, hogy már másodjára álmodom nagyjából ugyanezt.
A többi álmom most nem jut eszembe, de mindegyikből tachycardiával ébredtem.

Egy kérdés, amire nem tudott on-line válaszolni sem a házipatika.com sem az ördög tv ügyvédje: a nagy habos-fodros mennyasszonyi ruhában hogy lehet menni pisilni?

Letelt az 1 hónapos tesztidőszak a fizetős skype-ra, hát, néha zavaró, hogy nem hallanak és/vagy üvöltenem kell. Most befizettem még egy hónapot. Amúgy elég profi: a visszaigazoláson csak az állt, hogy 4-én fizettem be...a hülye angol dátumírás szerint ez egyébként is április 8-nak íródott...viszont csak 11-én aktiválták. Aggódtam, hogy most akkor mikor kell befizetnem, hogy a hónap utolsó napjait ne fizessem kétszer; honnan tudják akkor hogy mikor lett aktiválva...? És nem is nyolcadikán... (Szőkenő ON)...
Ehhez képest tudják. Na.
Tudják, hogy nekem még jár az, hogy ma, 10-én még dumálhatok, és holnaptól jár le.
Hogy mit ki nem találnak már...ez az on-line telefonszám is, amit a skype -is- kínál.
Őrület, én mondom.
És már megint 11 óra van...
És ha már technika csodája:
Kaptunk itthoni elektronikus bankoláshoz kártyaolvasó készüléket.
Nincs is összekötve a számítógéppel.
Kb. úgy érzem magam, mintha saját nagymamám lennék: nézem a tenyéren fekvő kis bizbaszt, forgatom... mi ez és hogy csinálja... úgy néz ki, mint egy repi számológép a Kőrös-menti Takarékszövetkezettől, a nyolcvanas évekből.
Ehhez képest.
Tudja, amit tud. Amit tudnia kell.
Enyeli a plasztikkártya felét, gondolkodik, (angolul, fransziául is tud) majd bebocsátást nyújt kábel nélkül a fél méterre lévő számítógépen a svájci bankszámlánkhoz. Állítólag tutibiztosan.

Amore heti gyakorisággal találkozik magyar kamionsofőrökkel és mindig megvicceli őket a néhány szavas magyartudásával. Nagyon büszke arra, hogy viszonylag ismeri az országot földrajzilag; mikor elkezdik neki magyarázni, hol van Szombathely (az egyik fő beszállító), akkor átveszi a szót és befejezi a magyarázatot maga. A magyar meg csak bámul, hogy van ilyen.
Szeretem, hogy szereti a hazámat, meg kicsit ismeri is.
Megint akar menni Hortobágyra.
Legszívesebben kiköltözne oda, a szürkemarhái mellé.
Az októberi hazalátogatás egyébként szervezés alatt, szerintem megint "sokat akar a szarka" lesz belőle.
Mindjárt leírom, mi a terv.

Pénteken Amore egyszercsak idetelefonált, hogy a suli előtt várja épp a Kiccsajt, és utána legyek kész, mert megyünk. A Városba, nekem parfümért (s.Olivier Woman, nagyon jó), meg osztrák autópálya-matricáért, meg kivehető ajtajú NDK turmix-gépért... Valamikor útközben, amikor a visszafordulás már vitába torkollt volna, csendben lementem alfába és próbáltam felidézni: vajon tényleg kikapcsoltam-e a villanytűzhelyet? Nem bírtam rájönni; bevallani, hogy min agyalok, még kevésbé.
Életem leghosszabb 15 kilométere. És még McDonald's-ba is akartak menni. Ilyen menü, wc, Kiccsaj a játszósarokban.
Hát nekem már minden bajom volt.
Már üvöltöttem volna velük, hogy tűnjünk már haza a picsába, tüzet nézni...
Közeledve a házhoz odasandítottam, vajon az önkéntes tűzoltók nyugiban pihennek-e két háztömbnyire tűlünk vagy épp most mossák le a kormot meg a felrobbant brassói aprópecsenyét a sisakjukról?
Fekete-e a konyhaablak rámája?
Szerencsére nem.
Szombaton a szokásos: későn kelés; Amore kérdezi, hová menjünk, majd otthon maradunk. Miután ő órákat töltött faszságok nézegetésével az interneten, miközben én mindent összerámoltam, vasaltam, satöbbi, a gyerek meg halálra unta magát, újra megemlíettem neki, hogy ugyan kezdjen már valamit a gyerekével, bassza meg. Na, kaptam...hogy ha ő egy kicsit valamit akar, akkor az nekem sose tetszik, neki mindig minket kell szórakoztatni, meg nem hagyom nyugton, stb.

Hát meg a faszom az.

Már a reggelinél mondtam neki, hogy menjen már és emelje le a biciklit a fogasról, mielőtt használhatatlanná rozsdásodik és gyakoroljon a gyerekkel bicajozni.
Na, a vitánk későbbi kimenetele, hogy fogta a gyereket és kimentek a lakásból valahová. Kurva mérges lettem, mert nem azt mondtam, hogy nélkülem menjenek el...először nem láttam őket sehol, aztán a hátsó szobából hallottam, hogy nyílt-csukódott a bejárati ajtó. Aztán láttam, hogy elhajtanak a kocsival.
Fel tudtam volna robbanni.
Visszajöttek; a nap hátralévő részében a kicseszett navigációs rendszert bűvöltük. Hogy azt is b...ná meg, aki kitalálta.
Este Svájc elverte az EU-bajnok Görögországot itthon, Baselben. 2:0-ra, klassz volt. Vb selejtező.
Vasárnap csúfos, kettős vereséget szenvedtem konyhafronton: röszti + kakaós kuglóf. Nem is értem, minek erőltetem még ezt a süt-főz szarságot. Kirámoltuk Kiccsaj ruhásszekrényét, rendbe raktuk mindenét, mostmár tudom, hogy mit kell venni neki őszre, mit viszek Pestre, odaajándékozni. Ezután következett a közös süti-csinálás. Amore dolgozott vasárnap.
Annyi a dolgom, hogy pánik fog el, ha rá gondolok.
Amúgy konstans utálom magam kívülbelül.
És Te hogy vagy?