Egyikből a másikba.

pénteken például közröhely tárgya lehettem volna, amint a mosókonyhában épp akarom kiönteni a mosdóba a légszárító víztartályából a vizet. Pontosan a löttyintő mozdulatsor ívének indukált maximumánál észrevettem ám, hogy egy kurvanagy pók időzik az említett mosdóban, természetesen a felőlem eső oldalon. Mit tesz ilyenkor a háziasszony?
Ugrik egyet.
Aztán pedig sírva röhög és szentségel, hogy a pók magasan szarik rá, ellenben a másfél liternyi, szanaszét kilocsolt vizet azzal a felmosófával kellene feltörölni, aminek útjában ugyane pók áll. Mit áll...?...terpeszkedik, tesped, elterül és néz. [a sessionnek és a póknak unokahúgom vetett véget, úgy is, mint biológus, úgy is, mint ütleg]
ma reggel a pók rokona, -szerintem apja vagy anyja, vagy leginkább a kigyúrt, izomagyú bátyja- a nappali falán rótta a köröket. Még a péntekinél is nagyobb volt, pedig annak átmérője is kb. 6 centi volt, iszonyú nagy példány. Amore kirázta az ablakon.
ugyancsak ma reggel nem találtam a házi kasszát, vagyis a pénzt, ami a kasszát képezné. Felforgattam mindent és mindenkit, míg végül fél óra múlva megtaláltam a másik ruhadarabban, aminek van zsebe. ugyanis csak a farmeromnak és a köntösömnek van zsebe, másnak nincs. Szerintem direkt ezért...
valaki jelentkezett az iwiwen, hogy jönne velünk vissza Svájcba. Remélem, nem fogja sokallni a viteldíjat.
tegnap elkezdtem csinálni a Wordben a folyamat ábrákat, amire Amore megkért. Mondtam neki, hogy egyet megcsinálok, megnézzük, hogy ilyenre gondolt-e és utána csinálom tovább a többit, tehát az első az egy ilyen mintadarab. Ennek megfelelően a tagokat hol árnyékoltam, hol színeztem, hol az árnyékot színeztem, hol ilyen betű, hol olyan, hogy lássa a repertoárt, meg hogy mire vagyok képes. (csak ezt így direkte nem közöltem vele) Erre mit mond? Én minden tagot egyformára színeznék... Én is, Drágám...
felhívtam ugye a fordítás miatt a fordító nőcit, gondoltam, majd mellékelek egy megrendelő levélkét a fordítandó dokumentum mellé. Megírtam, Amore nyolc helyen belejavított és utána büszkén vigyorgott, hogy milyen ügyes, egy amolyan "Hajnalka, Te ezt nem tudhatod..." mosollyal. Szerintem meg úgyis pont jó lett volna. 10 évig úgy írtam a leveleket a világ több tájára, ráadásul így tanultam a Goethe Intézetben.