Tegnap és ma.

a Dolog úgy kezdődött, hogy az újautót vissza kellett vinni egykis garanciális simogatásra és kaptunk cserébe Cserebere autót. Méghozzá a Kisvakarcsot (Nissan Micra C+C):


Délután felhívtam a szervízt, még nincsen kész sajnos...
Ez azt jelentette, hogy ma még nem kell visszavinni a kölcsönautót és mikor Kedvesem hazajött, mi már a kapuban vártuk és elmentünk autókázni, nyitott tetővel, juhúúúúúúúúúúúúúú! Mert végre ma sütött a nap, eszébe jutott, hogy ez a dolga.
előző este pedig annyira nagyon-nagyon, kétszer is, hogy hangosan sírtam, miközben még egymást simogattuk, öleltük a félsötétben. Kérdezi, viccesen, hogy ilyen rossz volt...? Aztán őszintén, hogy ilyenkor miért sírok, de elmesélni azt nem lehet.
ha már itt tartunk, kéne valami blognevet adnom az én szerelmemnek. (Minek nevezzelek...?) A legszebb a Pázsit lenne, az olyan lágyan simuló...na nem...Zsanér esetleg? Mint egy lovag neve...Nem, ez sem az igazi...valami olaszos kellene...ami leírva is jól néz ki, nem csak kimondva...mégiscsak az Amore a legszebb. Akkor hát legyen Giorgio, mint Armani. Nem...Felipe? Á...Felipe. Franc...Legyen Antonio.
tegnap, még mielőtt elindultam volna kabrió-iránt, csengett a telefon és Felipe Antonio keresztanyja hívott. Itt a történet annyi, hogy mi lázasan törtünk a fejünket, kit hívjunk meg, mi illik, stb. aztán órákig baszakodtam a meghívókkal, és már több, mint 1 hónapja szét lett küldve, ennek ellenére most jut eszükbe jelezni, hogy jönnének.
Viszont van "hétvégi házuk" Spanyolországban és Bordeaux-ban, ami nem kimondottan jellemhiba, sőt, alkalomadtán ellensúlyozza ezeket.
az előbb meg majdnem lementem a postáért - szépségmaszkban. Méghogy szépség...kulccsal a kezemben a tükör előtt elhaladva plafonig ugrottam rémültemben.

játék ügyben: megfejtettem életem első sudoku-ját, a 16*16-ost, amiben az átlóknak is stimmelniük kell. Viszont a Honfoglalóra nem enged regisztrálni a rencer. A tesztjátékban mindig szénnéverem a robotokat, de jó lenne már nem csak robotolni.