Mindenhol voltunk.

pénteken a Szülinapos hazajött értünk, Anyóst már felvette a vasútállomáson és IKEA. Átvehette a szülinapi esernyőt, ami borzasztóan -holland- narancssárga és vasárnap majd ki fog derülni, hogy kínai/tajvani/indonéz szar, már most szétesik. Szerintem az IKEA azért ilyen olcsó, mert a festékeket mind leárazáson veszik. Narancs, foszöld, Trabi-kék, fuchsia rózsaszín és jujjsárga. Meg szarbarna.
otthon először egy muffinra került 1 szál gyertya és eljátszottuk Kiccsajjal, hogy ez a torta, ennyi és kész. Drágám mosolygott, örülni is próbált...aztán a konyhába mentem, kicsit zajongtam majd kétségbeesetten hívtam: -Jáájjj, szívem, elvágtam az ujjam...gyere gyorsan...! Jött, gyorsan és addigra kipakoltam az igazi tortát, gyertyával. Azt mondta, még soha senki nem szerette őt így, mint én és nem lepte meg semmivel. Meg a sütik nagyon ízlettek mindenkinek a melóhelyen, ne aggódjak. Pedig az egyik kollégája képzett cukrász.
szombaton későig aludtunk, aztán megint, mint nyuszi a cilinderből, jön az ötlet: menjünk ebédre a nagymamájához, aztán utána Anyósékhoz. Megismertem a Nagymamát, Baselben. Rögtön a szívembe zártam, nem úgy, mint a lányát, ugye. A torta maradékát Nagymamától Anyósékig fuvaroztuk, ott aztán végképp elfogyott. Szerencsére szombaton nem volt EB-meccs Baselben.
anyóséktól felhívták a délen (olasz-svájc, Ticino kanton) lakó rokonokat. Drágám később mesélte, hogy a pár nő tagja vette fel a telefont és így szólította a kagylóhoz a nagybácsit: "Amore, telefono...!"
Ez nekem iszonyúan megtetszett, azóta én is így hívom őt. (telefono nélkül...)
Nagyon szeretek vele csak úgy az ágyban heverészni és szépekről beszélgetni. Nem tudom, mi ez (de jó nagyon, tényleg...)...szerintem a világon semmi nem történt, de annyira intenzíven szeret mostanában. Komolyan, valósággal úszok a boldogságban. Egész hétvégén is bújt, hiányolt, szeretgetett és a csúcs: végre nem maradtam hoppon a hülye, naív reményemmel, miszerint jó tett helyébe jót várj... Azaz: miután kellőképpen kedveskedtem a testének, viszontszeretgetett, pedig tudta, hogy nálam nehéz napok vannak. De ügyes volt. Nagyon ügyes.
tegnap épp azt a gyártót mutatták be egy tévériportban, ahol a nekem vásárolt szilikon örömszerző csodát is készítik. Mutatták a nőt, aki megrajzolja, meg a gyártás folyamatát.
Közben anyuval telefonáltam. (bicska a zsebben igencsak kinyílt a hallottaktól)
este pedig Svájc-Portugália.
Már az egész meccs alatt mondtam, hogy sokkal jobban játszanak, mint az előző kettőn, kár, hogy nem így indítottak. Aztán majdnem mentünk aludni. Aztán született egy gól Hakan Yakin "tollából". Aztán épp akartam mondani, hogy mennyit szabálytalankodnak, mégse láttam még egy 11-est sem az egész EB-n eddig, mire a bíró azt mondta, hogy akkor most láss csodát, kisanyám és megítélt egy 11-est, amit szintén Yakin tett a helyére. Drágám szerint Hakan és a tesója, együtt fociztak és zsebre vágták az ellent, olyan hálószaggató bombáik voltak, hogy még. A végén sírtam, mert a kapusnak (Zuberbühler) és az edző Köbi Kuhnnak is ez volt az utolsó meccse így, ebben a formációban, visszavonulnak. KK számára nagyon szép befejezés volt ez a két gól, egy élet munkáját köszönték neki meg, stb...Szegénynek a felesége agyvérzést kapott egy-2 nappal az EB kezdete előtt.

Érdekesség még, hogy a Stade de Suisse (Bern) előtt a régi, lebontott stadion óratornyát felújították és emlékmű gyanánt felállították. Az órát a Longines óramárka ajándékozta a stadionnak és a magyar-német meccs 1954-es eredményét mutatja.

Az 1980-ban és azután születettek kedvéért elmondom: 1954-ben itt világbajnoki döntőt játszott Magyarország Németország (akkor még Német Szövetségi Köztársaság, NSZK, nyugat-németek). Mások voltak a kiesési szabályok, az előző meccsen elvertük a németeket 8-3-ra és az Aranycsapat már a zsebében érezte a világbajnoki aranyat. Itt a két gólos jó kezdés után (1:0, 2:0) igencsak meglepődtek a mieink, hamar 2:1, majd még hamarabb 2:2 lett, míg a végén 2:3-ra kikaptunk. Itt úgy mesélik, hogy a magyarok a döntö előtti este már ünnepeltek, hajnali kettőkor kerültek ágyba, míg a németeket pihenni parancsolta az edző.
Ezt hívják a mai napig a "Berni csodának" (Wunder von Bern).
Mesélnivaló még, hogy anyukám kicsit később a kapusba, Grosicsba volt fülig szerelmes.