Mindig ugyanabba a hibába esek.

Mindig ugyanúgy...megírtam megint egy panaszos, jajjdekivan a faszom posztot és abból az jön le, hogy milyen szar nekem...Holott nem, csak néha (többet rágódom egy témán a kelleténél.)
Régi Andris barátom mondta: "Lerágott csontból is lehet még ízeket kiszopogatni..."
Milyen igaz, lásd a Válóokot.
Ellenben tegnap este kiült velem a balkonpadra, átölelkezett engem édesédesen, és maradt még, amikor a szemem arra kérte. Csinált nekem kavét édesítővel és stracciatella light fagyival, néztük a madárfészkeket és terveztük az utat Toszkánába. Kint, a padon.
Aztán megnézhettem a C.S.I. Miamit, az ölemet párnának használta, bújt, csodaédesen, meg ölelt, kizárólag a reklámok idején bonyolódtunk csókolózásos dolgokba. Aztán később, a hálószobában mellémfeküdt, kivette a Fable könyvet a kezemből és megszeretgette a mindenemet. Élvezi a keze, szeme, mindene, hogy fogyásnak indultam.
Sikongattam...

Vasárnap meg elsétált velem a szoláriumba, kézakézben.
Szerelmezés után meg még sokat beszélgettünk, macskákról-gyerkekről és szellemekről.
Szeretem, na.