Életem egyik legszebb napja.

Életem egyik legszebb napja ilyen volt.

Reggel Kiccsaj szó nélkül készülődött, tette, amit kell, kivéve, hogy még mindig nem akar harisnyát hordani a farmernadrág alá és szerintem befagy...
De ő hősiesen tiltakozik fejrázólag.

Elment, visszadőltem és hamarosan csengettek. Azt hittem, ő jött vissza, denem. a csomagos postás jött. Drágám rendelt Kiccsajnak két érdekesszép könyvet. Dobozban érkezett, ami masnis díszcsomagolásnak volt álcázva.
Kiccsaj nevére rendeltük és az eredeti terv szerint a postás Kiccsaj nevére hozta, mondhattuk volna, hogy ezt akkor most a Jézuska hozta...küldte.
De nem kedveztek az idősíkok.

Kettesben elmentünk, hogy vegyünk valami apróságot a két volt főnökömnek és mellesleg kaptam én is két könyvet.

Az egyiket Drágám lobogtatta...ami képzavar, mivel a könyvé egy kifejlett elefántbébiével simán felveszi a versenyt, viszont ellentétben a hasonítottal ezt lehet lapozni, és azért a könyvespolc úgy, ahogy elbírja... Tudod...ez egy olyan könyv, amit nem lehet még két kézzel sem tartani.
Ez -és a másik is- olyan kötet, amit hosszú téli estéken lapozgat az ember, fahéjas szilváslepény - én nem szeretem, úgyhogy- fahéjas almáslepény kellemes társaságában, egy széles kanapén elnyúlva.




Ebben a kötetben Leonardo képzőművészeti tehetségéről, alkotásairól tudhatunk meg nagyjából mindent, amit tudni lehet, s érdemes.

A másik csodakönyv: az UNESCO által a Világörökség részévé nyílvánított, ember alkotta építészeti remekművek szerepelnek benne.



Mikor hazaértünk és hármasban maradtam velük, a világörökségek között rögtön magyart kerestem...És hajszálpontosan a Parlament, Halászbástya, Országos Levéltár triumvirátusnál ütöttem fel a könyvet.
Nem tudom, miért, de természetesen megint elsírtam magam.

Aztán jött...Kiccsajt ma apja kellett hazahozza, mert "sokmindent csinált az iskolában, amit haza kell szállítani"
És akkor megkaptam életem legszebb bevásárlószatyrát.
Gyakorló anyukák tudják, mit jelent ez.

A gyerek ilyenkor megajándékozza anyut-aput azzal, amit hetek-hónapok alatt a technika órán, sajátkezűleg barkácsoltak.
Namost a szatyor tényleg szép.
Mostmár értem, hogy miért kérdezgette néha, hogy mi a kedvenc színem, szeretem-e a rózsaszínt...meg eztmegazt.
És a sorozatgyártott plasztikkosár pontosan az általam említett színekben pompázik, olyan színű szép szalagok vannak az eredeti, plasztik közé fonva.
Sűrű, szorgos sorokban, bújik a szeretet egyik oldalon be, másik oldalon ki, kis kezek fűzögették a szalagokat színén, fordítottján.
Nem akarok mostmár folyton, minden pillanatunkban meghatódni, de igen, mintha picit csillogott volna az ő szeme is, nem csak az enyém. Kicsit izgatott volt, hogy mit szólok majd...

Ssnitt:
szeret engem is, de picit, a szíve mélyén ugye tudja, hogy ez a kosár anyát illetné...
Anyát, aki ugye.

Szóval, már majdnem elsírtuk magunkat, mikor kitépem a szatyrot végre a makacs papírcsomagolásból és Kiccsaj elsápadt.
Kérdeztük, hogy mi van, de az osztálytársnőjével susogott...
Kiderült, hogy nem azt kaptam, amit ő készített, hanem véletlenül elcserélték egy másik osztálytársnővel.
A két kis ember olyan pánikba jött, pillanatok alatt meggyőzték apát, hogy gyorsan ki kell cserélni Vanessával a szatyrot, hamar, hamar...
Huss, eltűntek a kosárral.

Nemsokkal később kaputelefon: kiccsaj az. nem Vanessávál van a szatyrom, hanem a technika tanárnőnél. Hamar, hamar...

És kb. fél órával később megint leültetett a kanapé sarkára, megint szemcsillogott, megint kitéptem a szatyrot a makacs papírcsomagolásából.
Figyeltem az arcát, vajon sápad-e megint...
De minden rendben volt.
A szatyor végre az enyém lehetett.
Öleltem, Kiccsajjal együtt.
A szívemmel együtt.
Pillanatok váltották egymást: hol a nevetés, hol a titoksírás rázott.

Így utólag átgondolva és szemrevételezve az ajándékot: a két szatyor figyelmetlen szemlélő számára gyakorlatilag tökegyforma. Picit kinevettem a gyermeki ijedséget, rémületet...amivel üldözőbe vették az elcserélt cuccost.

Majdnem egyformák, persze.
Csak a kicsi ujjlenyomatok...és a szeretet, amit a szatyorba rakott, szó szerint, az más.