Holnap.

Anyós "felébredt", hogy hát neki van még két ingyérjegye a vonatra, bármilyen desztinációra, amit akarunk-e? (akarunk)
Sőt, ha ők is jöhetnek, akkor mint "unoka" reláció, kiccsajj is ingyen utazhat.

Hát akkor hová is menjünk.


Kívánságlistám első (fő) szereplőjével az a baj, hogy előre váltott jeggyel engednek csak be, nem lehet csak úgy átsétálni a kiskapun.
Úgy hívják, hogy Therme Vals. (Vals a helyiség neve)





Peter Zumthor kapta a megbízatást 1986-ban, hogy a régi fürdő és hotel helyére egy vadiújat tervezzen. Tíz év múlva nyitotta meg kapuit, 60.000 kőtáblát használtak fel a kialakításához, az úgynevezett Vals-i quarzit-követ, amit két kilóméter távolságról szállítottak be.
Már megnyitását követő második évben védett műemlékké nyilvánították, az épület és terve/tervezője nagy halom díjat nyert a remekművel, a szegleteiről készült fotók bejárták hamar a világot.
Úgy titulálják: "egy fürdő, amilyet még a világ nem látott" vagy "bátorságra és esztétikumra tanít az építészetben" és önmagában tekintve egyedülállóan csendes meghittséget teremt a fürdőzés élményéhez.

Szóval, ezt majd máskor...A szobák nem tetszenek, így csak kicsit zavar, hogy milyen drága egy ottéjszakázás. De sajnos, másképp nem nagyon lehet megoldani, mert tőlünk 3 óra az út oda.
Lapozzunk egyet a menetrendben.

Következő jelentkező a Melchsee-Frutt lett volna, ami webkamerán így nézett ki tegnap. Befagyott tó, magaslati "köd-tenger" meg azúrkék. Meg fehér. Hofehér.
Csak egyelőre, a viszonylag hirtelen jött tél miatt még minden zárva. Itt amúgy is jellemző, hogy november az olyan holtszezon, de annyira, hogy hullamerev. A nyár-ősz október végéig tart, a tél meg dec első-második hetében kezdődik. Csoda, hogy a naptárakból nincs kivágva a november...
Pedig deszép.



Harmadik jelöltként a Pilatus-t céloztunk be a Mozillában, de itt most adventi vásár van és most egyikőnk sem vágyott igazán tömegre. Egyébként így néz ki. Gyakorlatilag Luzern "felett" található és itt közlekedik a világ legmeredekebb fogaskerekű-vasútja.



And the Winner is: St. Moritz. Mondjuk, nem tudom, milyen -szar- érzés lesz ott lenni, szembesülni a határtalan gazdagsággal, a dollármilliomosok világával, megtapasztalni egy világot, hautnah, mégis egy láthatatlan, áthatolhatatlan üvegfalon át. Tudod, mint a régi dalban, ahogy Kis Manyi énekelte (remélem) "jajjj de jó a habos sütemény..." a kirakaton kívülről...




Na mindegy. Meglátjuk.
Szó szerint.

Az életünk prózaibb részében az történt, hogy tegnap végérvényesen letette Drágám a lantot a gyárban, utoljára még írtam neki "arra a mail-címre" és válaszolt, még utoljára, arról a mail címről:

"Drágám, utoljára írok Neked erről az e-mail címről, ebből az irodából, ahol életem legszebb és legfontosabb része, a Minden elkezdődött. Itt láttalak meg először és egész életemben sosem fogom elfelejteni az első pillantásodat a képernyőn, a fotódról. Szerencsés vagyok, hogy megtaláltalak és szerethetlek..."

De ma kicsit megint csúnyán néztünk egymásra, mert/amiért egyszerűen tehetetlennek érzem magam megint-még mindig kiccsajjal kapcsolatban.
Az én hibám, hogy nem bírok vele, nem bírom leültetni tanulni, szarik rám, ha mondok neki valamit. Drágám azt mondja, most itthon lesz év végéig és majd móresre tanítja, meg szigorú lesz...de ezzel még nem lesz több értéke az én szavamnak...
FKV.
Másik szálon még annyi van, hogy hajnalig jelölgettem az ismerősöket az iwiwen. Csomóan már vissza is igazoltak. Némely emberen annyira ledöbbentem...Jó, oké, én -is- meghíztam, meg talán lett pár ráncom, de nem járok alapvetően túl messze 15 évvel ezelőtti énemtől. De egy-két ember fotóit nézegetve...anyám...Elképzelem, hogy pl. az első tiniszerelmemmel élnék most, és úgy nézne ki, ahogy ott, a képen... Hát, most megijedtem tőle, elég rendesen...
Holnap korán kelünk.