2007. április 02. 13:30 - szőkekék

bolondok napja

Pedig oly sok bolond van ma is.

Többek között Ráth-Végh István "A fáraó átka" című gyűjteményes-könyvében olvasható sok valóban ízes, ötletes és igazi tréfa, melyekből boldogan szűröm le, hogy az emberek 1-2-3száz évvel ezelőtt szerették megtréfálni egymást, szerettek nevetni. (és szomorúan konstatálom, milyen ingerszegény e tekintetben a mai világ)
Elbeszéli például az inasok esetét, akik előtt ismert volt, hogy kenyéradójuk folyton fölös kilókkal küzdött és ebből merítettek ötletet a megvicceléshez. Ugyanis a másnap reggelre, április elsejére a gondosan kikészített öltözet egy-egy darabján a varrásokat felfejtették és szűkebbre varrták össze.
Vagy szokás volt például, hogy ha valakiről tudták, hogy elutazott és elsején tér haza, addigra a nevében vendégsereget hívtak össze. Volt nagy csodálkozás, miközben épp az út porát csapkodta magáról a ház ura.
Nekem a Bolondok napja azzal telt, hogy újabb nagymennyiségű múltat söpörtem ki a szobámból.

komment
süti beállítások módosítása