Vagyis az Új Én. [The newest Me]

Még egyátalán nincs itt az ideje, hogy ilyesmikre gondoljak, de hát ugye inkább ez, mint a napi rutin az alagsorban, ami már lassan első otthonommá avanzsál(t volna, ha hagyom.)

Vannak az életben olyan fonák helyzetek, ellentmondások, amire csak fanyar mosoly lehet a reakció. Gondolok itt olyanra, hogy a tökéletes gyilkosság, amire soha senki nem jön rá vagy a legnagyobb titok, amit nem mondhatsz el senkinek, egy ellopott Picasso a hálószobádban, ami felbecsülhetetlen érték, de nem mutathatod meg senkinek vagy a szivárványos szappanbuborék csodája, amit muszáj megérintenünk, ám ettől rögtön el is pattan.


Mindjárt rátérek arra is, hogy hogy jövök ide én meg Svájc.

Például mit érek azzal, ha Kedvesem odakint -ésszerű korlátok között- szinte bármit megvesz nekem, jelesül ruhát-cipőt-bármit, ha nem lesz hová felvegyem, nem lesz kinek megmutassam, mivel nem lesz munkahelyem például, ahová bejárok majd nap mint nap és nem fogok járni sehová? Nem megyek majd barátnőkkel kávézóba, Varázsfuvolára, zongora-estre, szalzázni, körúton sétálni, mittudomén. (bár...azt mondta, bármikor bemehetünk Baselbe, Zürichbe sétálni, vagy vmi programra, ha "a városi lány már nem bírja a falut". Édes, nem?)

Mennyit fog ott érni egy itteni várva várt szabadnap, mikor ott minden napom szabad lesz?
Mennyit fog ott érni, hogy beszélek németül, mikor ott mindenki beszél?
Ha majd egyszer, akkor milyen munkát fogok találni? Többé nem az leszek, aki itt, hanem mondjuk...nem tudom...egy külföldi, aki furcsán beszéli a nyelvet és jó leszek talán árufeltöltőnek a szupermarketben? Míg itt egy nagyon jó nevű cég nemutolsó sorában álló íróasztalánál ültem és mindenki engem kérdezett, mert mindent tudtam...
Kiskosztümre már nem lesz szükségem és farmeros fiatal anyuka leszek?

Mi lesz velem?