2006. október 19. 14:26 - szőkekék

fing

Homoerotikus közegben azt hallottam, hogy ha egy pár egyik tagja kifelé kacsingat a kapcsolatból és erősen a szakításon töri a fejét, akkor ezt úgy adja a másik tudtára, hogy orális szex közben, míg kedvese az ölét habzsolja, ő nagyvonalúan az orra alá szellent.

A többség nem szereti kimondani a kínos dolgokat...nehezére esik már maga a döntés is, bármiről is legyen szó, hát még az mekkora fejtörést okoz, hogy a másik tudtára adjuk a nehezen megszületett elhatározást.
Kérem szépen, erre való a jelbeszéd.

Ez régi, letűnt korokban kiválóan működött.

Amikor a nők menstruáltak, jelzés volt a sátrukon, a lakosztályuk bejáratánál vagy olyan színű ruhát hordtak, mely jelzés értékű volt, mindenki tudta, hogy épp a nehéz napok telnek és nemkívánatos az úr szexuális közeledése.

Satöbbi, most hirtelen nem jut mind az eszembe... De minst a Testbeszédnek is, ennek a jlezésrendszernek is vannak Achilleus-sarkai, hiszen van, amikor valaki azért fonja keresztbe a mellkasán a karját, mert fázik, nem pedig azért, mert elutasító és nem érdekli a másik...

El tudjuk képzelni a következő párbeszédet...mondjuk két édes pasi között...? Mikor épp elhangzik az ominúzus fing...

John épp lejtmenetben tövig bekapta Ernie farkát, mikor valami furcsa szagot érez...tincseit egy határozott légáramlat kifésülte a nyakából...Megáll a mozdulata, lemerevedik és lázas gondolkodóba esik. Súlyosakat pislog. Telnek a másodpercek, a levegő megtelik az imént beléeresztett illattal. Ernie a hátán fekszik, rémülten kivár. Hogy jaj, most mi lesz...? Felemeli fejét és az öle felé bámul. Hevesen ver a szive, védtelennek érzi magát, John harapásának kiszolgáltatva....John ekkor lassan kihúzza az izmos falatot a szájából és...még pár feszült pillanat...majd kitör belőle a jelenet. 

- Tudtam...TUDTAM!!!! Tehát igaz... megcaltál Te ócka cafat!
- Ugyan, John... Kicim...nem igaz...
- Nekem Te nem Kicimezz itt...! Ócka riherongy...
- De hát ez cak véletlen volt... Cak az iszteni babgulyászodtól, amivel vacsorára vártál....

Utóirat. Elnézést. Nem tudom, miért épp ide jutott eszembe, de csak úgy mondom, hogy a MegaTáncban az egyik döntős srác a Capellában volt táncos. Akko még kurvajó hosszú haja volt, mostmeg szinte tüsi. Megnyírták, mint a hatvanas években a tetveseket.

komment
süti beállítások módosítása