A világ múzeumai - A Versailles-i palota

Azután szintén Duna TV, a következő film volt:
A stílus nagymesterei - John Galliano

Utána néztem lakberendezős műsorokat a Zona Club tévén, utána tornáztam és szintén a Club-on a Yoga Zone-nal együtt jógáztam, már ha lehet ezt a próbálkozást annak nevezni, én mindenesetre úgy tettem, mintha. Este pedig telefonáltunk, több, mint fél órát.

Vasárnap m1-en a Főtér a Balaton-felvidékről szólt, mutattak például egy kovácsmestert, aki szívesen fogad turistákat és ki lehet próbálni a mesterséget, kap az ember kötényt és ütheti a forró vasat.

Este pedig nem irigyeltem Jodie Fostert a Légcsavarban... (HBO) iszonyú szar, amikor Te tudod, hogy igazad van, de senki nem hisz neked és nem bírod bebizonyítani az igazadat...

Kicsit később viszont annál inkább irigyeltem Meryl Streepet. Az Europán adták a Távol Afrikától című filmet. Már a pattogó tűz mellett ücsörgés miatt is, vagy a holdfényben tánc miatt, az utolsó estén... de persze ezért is...

Redford csodálatos. Ebben is. Ahogy küzd a magányáért, amit maga választott... Ahogy hiába magyarázza Karennek, hogy miért nem bírja a kötöttséget és miért nincs értelme, jelentősége egy darab papírnak a szerelemben, érzések dolgában... Zseniális. Tudom, a zseni maga az író, Karen, de hagyjál már egy kicsit elolvadni Redfordért...

Bár idegesít az NGC-n a sok reklám, de csak megnéztem valahogy a Kansas-i Hilton szállodában történt katasztrófa történetét, ez nagyon döbbenetes film a mérnöki-tervezői felelősségről... utána pedig a Templomos lovagokról szóló filmet is, egyszerre szörnyű és érdekes... A sorozat második része "Jézus riválisai" címmel lesz, a harmadik rész pedig Az Apokalipszisről fog szólni.

A ma estéről még egyelőre csak annyit tudok nyilatkozni, hogy Túlélni Picassót lesz az m2-n. Több okból is kötelező olvasmány....

A Mindentudás egyetemét pedig rögtön két nagyágyúval kezdtem, pontosabban hárommal... Szép színesek, ami a témákat illeti.
Még Orsi ajánlására Csányi Vilmos [Az emberi természet biológiai gyökerei] volt az első, azután Békesi László [Mit várhatunk egy modern államtól - és mibe kerül ez nekünk?] következett  Ã©s a méltó harmadik: Vásáry Tamás [Liszt Ferenc - a médium és a média]. Íme egy vele készült interjú is, az ME-vel kapcsolatban. Szeretem.

Szombat esti barátnőzős vacsorát a toszkán étteremben pedig le kellett mondanom. Eddig is utáltam a politikát, hát most mégjobban.

" /> A világ múzeumai - A Versailles-i palota

"/> A világ múzeumai - A Versailles-i palota

2006. szeptember 25. 12:27 - szőkekék

cult

Hétvégén tiszta kultúrprogram voltam. Öröm volt nézni...

Duna TV

Még Orsi ajánlására Csányi Vilmos [Az emberi természet biológiai gyökerei] volt az első, azután Békesi László [Mit várhatunk egy modern államtól - és mibe kerül ez nekünk?] következett  és a méltó harmadik: Vásáry Tamás [Liszt Ferenc - a médium és a média]. Íme egy vele készült interjú is, az ME-vel kapcsolatban. Szeretem.

Szombat esti barátnőzős vacsorát a toszkán étteremben pedig le kellett mondanom. Eddig is utáltam a politikát, hát most mégjobban.

komment
süti beállítások módosítása