A csütörtöki, kedélyborzoló sms-ek természetesen üres ígéreteknek bizonyultak eddig (17:37 van): elmúlt Kedvesem nem hívott. Meg kell értenem, hogy a háta közepére sem kíván. Ilyen egy rohadt érzést! Pedig úúúgy elterveztem a találkozást....!

1 hellyel-közzel barátnőm felhívott. Legutóbb a Shrek 2-t néztük meg, még július elején. Azóta legfeljebb egy mail ment oda-vissza. Ma meg azért hív, hogy mi van velem, mert ő némileg  terhes. Mintha ezt megálmodtam volna a hétvégén... De az ő hasa nem fog gömbölyödni, mint az enyém az álmomban, mert elveteti.

Ezen egyszer én is túl estem és most, hogy sorolta, mi mindent kell elintézni (a papírmunka - tudom, brutálisan hangzik), kórházszagú pillanatok tolultak a szemhéjam mögötti vetítővászonra...

1996. március       Már rég meg kellett volna jönnie, de hiába csekkoltam le minden adandó alkalommal a fehérneműmet, nem úsztam vérben. Pedig ezegyszer hogy örültem volna neki! Azt gondoltam, amit ilyenkor mindenki: á, biztos csak késik...!
Aztán elkezdődött... úton-útfélen mindenhol terhes nőkbe botlottam, a Stern magazin címlapján is egy rettentő pocakos nő fotója díszelgett és valahogy épp ekkor mesélték a fülem hallatára a legtöbb terhes-nős viccet is.
Aztán jött a reggeli hányinger. Akkor még a szálloda másik részlegén dolgoztam, reggel hétkor már egyenruhába átöltözve kellett ébreszteni az ötcsillagos vendégeket. Egyszercsak nem bújkálhattam tovább az igazság elől. Emlékszem, az egyik ilyen émelygős reggelen szintén az Agykontrollal segítettem magamon: "lementem alfába" + kézráMtétellel próbáltam meg nem született gyermekemet jobb belátásra bírni valahogy így:

 "Kicsim... figyelj rám...! Tudom, hogy tudod, mi lesz velünk...VELED. Nem akarok és nem is tudnék hazudni Neked. De bármi is fog történni: MOST MÉG itt vagy bennem és szeretlek. Kérlek, segíts nekem, múljon el ez a rosszullét, ami a padlóhoz ken, ne tedd ezt velem, muszáj lábra állnom és munkába mennem..." 

Nem tudom, hogy ez vagy valami más segített-e, de hamarosan jobban lettem, elmúlt a hányinger és vissza se jött többé.

Sosem tudtam magam anyaszerepben reálisan elképzelni, bárhogy is állítottam lelki szemeim fókusztávolságán. Egyszerűen én nem az vagyok, aki gügyög, kakis pelenkákkal balanszíroz, nem beszélve az első kilenc hónapról... Sok-sok érv van nálam felírva a Miért ne szüljek? oszlopban és szinte üres a másik oldal... Ezt tovább súlyosbította az a pár perc, amibe az egyik tévécsatornán rohantam bele, tudjátok, amikor szülő nőket filmeztek. Ott fetrengtek fájdalomban, kiszolgáltatottan...

Én sokszor még azt sem engedem meg magamnak, hogy a szeretőm orgazmus közben lássa azt a kontrol nélküli, öntudatlanul a lepedőn vergődő önmagamat... Inkább időeltolódva, később, egyedül élvezek... A Kiszolgáltatottságom... csak kevesek kiváltsága ez az ajándék.