Szóval ez volt a terápia, két egyforma komódunk van, befestettem az egészet fehér fa-lazúr festékkel, a faerezet kicsit átüt, elég jól néz ki, jobban, mint amilyen volt. Vettem öntapadós fóliát és a fiókok alját azzal ragasztottam be, amint látható: ilyen fehér, márvány mintás. Sajnos ez volt a legelfogadhatóbb kinézetű, pedig nem ilyet akartam. A fotók jó bénák, de most tekintsünk el ettől.

A régi-új projekt: egy natúr fa (színű) kis 6 fiókos tároló dobozt szalvéta-technikával átvarázsolni, a régi újságtartót szintén, hogy passzoljanak egymáshoz, valamint a nagyitól elhozott gyönyörű lámpa ernyőjét is valahogy, valamilyenre...

Persze, nem csak a kezem jár, hanem munka közben az agyam is.... majd csak túléljük. Mindig rácsodálkozom a Sorsra, hogy valahogy olyan sok közös pont van az én és Anya életében, értsd: a történelem ismétli önmagát és tessék. Gyakorlatilag pofám befoghatnám, mert én ugyanilyen nehéz kamasz voltam, fasságokat csináltam, bizonyára én is töréseket okoztam anyám lelkében, talán életében... ugyanezeket kellett átélnie velem, méghozzá nem is egyszer.

Minden rosszban van valami jó: ezek a felismerések. És nagyon komolyan elgondolkodtam azon, hogy írok Anyának egy őszinte, bocsánatkérő levelet. Jobb később, mint soha.