Vártunk pénteken.
Vártunk szombaton.
Vártunk vasárnap.
Várunk most is.

Mindig másra, mindig a következő lépésre.

Legtöbb esetben az ember nagyon gyorsan tud alkalmazkodni a körülményekhez, tényekhez. Például ahhoz, hogy kettesben vagyunk és a gyerek nincs itthon. Először csak idegeskedünk. Aztán gyanakodunk. Aztán sodródunk az eseményekkel. Aztán már csak kiszolgáltatva a gépezetnek: várunk, lásd fent.
Az ember legtöbb-legjobb esetben el van látva egy beépített túlélő-modullal. Keresi a kiutat, kombinál és újrakombinál, akár egy GPS, ha nem ott kanyarodsz le, ahol a nő mondja.

Mikor én felhördültem, hogy azért ez így ebben a formában nem működik, lehetetlen, hogy ezt tegyék, akkor Amore azt mondta, hogy túl sok Helyszínelőket nézek és ez nem Amerika. Meg hogy tudják, hogy mit csinálnak.
Aztán az ex-járási főbíró végülis az én álláspontomat erősítette meg.

Kiccsaj feltette ugyanis az i-re a pontot.
Az utolsó i-re az utolsó pontot.