Vegyük a tegnapot.
Két és fél éve lakunk ebben a lakásban. Tegnap cseréltünk szobát harmadszor; végre megkaptam azt a hálószobát, amire már beköltözéskor is vágytam, ám akkor a Kiccsaj kapta meg ezt a legnagyobb, legszebb és legvilágosabb szobát, hogy legyen neki a legjobb; mi úgyis csak aludni járunk a hálószobába.
Bonus Track, hogy a magnólia fa így az én ablakom elé került, erre -is- vágytam mindig is.
Amore pedig teljesen önállóan, magától, most pont olyan fiókos szekrényt szeretne, mint amit én is, már rég.
Már csak azt kell meg-agykontrolloznom, hogy pont olyan tükröt is akarjon fölé a falra, amilyent én.
Mindezek folyományaként ma szemeteszsákokba fogom tömni mindannak a felét, ami még szanaszét hever. Már csak azt kell kiválogatnom, hogy melyik felét.
A nagy rámolászás közepette végülis kibújt a szög a zsákból, Amore mégis beszélt a gyerekkel, pedig éreztem, hogy megint halogatni akar (de nem szóltam egy szót sem, nem sürgettem. Elhatároztam ugyanis, hogy teszek egy-két lépést hátra, hogy más is odaférjen a gyerek-problémához, és én picit kimaradjak néha az interakciókból).
Kitálalt a gyereknek a levelekről, hogy tudjuk, tudunk a fiúról, meg mindenről, meg a bolti vásárlásáról, meg a pénzről, amit dugdos és hogy Amore írt a fiúnak egy válaszlevelet, stb. stb.
Én a másik szobában takarítottam, és hát persze hallottam mindent, de arra még az én kezemben is megállt a porrongy, amikor Amore azt mondta a gyereknek: "-... gondoljál már bele: valaki idejött, feláldozott már idáig is 5 évet a saját életéből, hogy neked jó legyen, gondoskodik rólad, szeret téged és mit kap? Hogy szemtelen vagy és hazudozol, linkeskedsz...Szerinted???"
Szeretem, na.

Szombaton reggel én a Kiccsajjal fogorvoshoz mentem, Amore pedig motoron szintén Németországba, a határ menti kempingboltba, beszerző körútra. Az autópályán hazafelé megint baleset (mire az elsőt eltakarították, máris bekövetkezett a második), nagyon büszke voltam magamra, hogy kapcsoltam időben agyilag, lejöttem a lehajtón és "kertek alatt" simán hazaértünk, 2 óra dugóban ácsorgás helyett. Egyébként két teherautó ütközött. Délután még elmentünk pár kerti virágért a Landiba (gazdabolt+kis kertészet).

Pénteken végre jött két apró jóhír is a sok szar után, de mivel a dolgok hármasával történnek, Amore hozta a harmadikat: (most megint elkiabálom...de mindegy) május 8-án mehetek próbamunkára egy vámügyintéző irodába, aminek a tulaj-főnökét Amore ismeri.

Csütörtökön találtam megint szennyest a Kiccsaj szobájában, márciusról mindenféle dolgozatokat, amiket nem íratott alá, eldugdosva, plusz egy bolti blokkot, hogy vett pár dolgot, köztük egy Red Bullt, 100-assal fizetett és 88 frankot kapott vissza. Azért ez a százas nem aprópénz, kb. olyan, mintha otthon egy 13 éves gyerek bemegy a boltba, vesz pár ceruzát meg egy Red Bullt, összesen mondjuk 8-900 forintért és 20ezresel akarja kifizetni. A blokk egyébként hétfői, suli után a boltba ment, nem haza.

Szerdán végre felhívott a csajszi régi tanárnője, akit nagyon bírok és írtam neki egy elég kétségbeesett hangú levelet, hogy segítsen valamit a gyerekkel kapcsolatban, mert én egyszerűen nem tudom a hogyan tovább-ot. Kicsit okosabb lettem, a tanárnő nagyon elismerően és szimpatikusan nyilatokozott rólam, a személyemről és arról, amit és ahogy a Kiccsajért tettem-teszek. Kicsit kisimultak ettől az idegeim.

Kedden hazajött a gyerek ebédelni és elég szarul nézett ki. Kérdeztem, hogy mi van, erre azt mondja: majd úgyis megtudjátok. Mondom, oké, de én most és tőled szeretném tudni. Azt mondja, hogy a két tanárja beszélt vele, mert nekik is feltűnt, hogy valami van és elbeszélgettek vele és most szeretnének velünk is beszélni. Mivel a gyerek nem árulta el, hogy mit beszélt a tanárokkal és hogy mi a baja, ezért bementem délután a suliba, a tanítás végére. fél 5-től majdnem 6-ig beszélgettünk, néha majdnem elsírtam magam és egyfolytában az dübörgött a fejemben, hogy mi a picsát keresek én itt? Miért én ülök itt, a harmadik emeleten egy osztályteremben egy idegen országban, és hallgatom külföldiül, hogy mi a probléma egy idegen gyerekkel, akinek a saját anyja elbaszta az életét.
(Nos, ez az a pont, mikor mélyen hívők Istent kérdik, hogy mégis mi a célja gyarló életükkel...)
A tanárok jó fejek voltak, és a könnyek egyik tárgya az volt, mikor azt mondták, hogy azért is kéne az iskola pszichológushoz járni, mert nekem van szükségem támogatásra, mert egyszerűen egyedül vagyok a problémával, a szerepemben. Meghatódtam, hogy végre törődik velem valaki és észreveszi, hogy terhet cipelek és nehéz.
Én egybként csak azért mentem be, hogy megtudjam, mi van. Erre mikor itthon próbáltam elmondani, hogy mit hallottam, Amore kiakadt, megint, hogy mit veszem én ennyire komolyan (az én szerepemet? a szituációt? nem tudom) és hogy legyek óvatos azzal, ha megkapirgálom a felszínt, hogy mit találok és hogy mit engedek ki a Pandora szelencéjéből, szabad fordításban. És hogy semmi szükség a pszichológusra (persze ő úgy tudja, hogy az csak a gyerek miatt kéne, nem mondtam, hogy másnak is az a véleménye, hogy nekem is jól jönne. Azt hiszem, attól tartok, hogy csalódást okoznék neki, ha segítséget kérnék a gyerekneveléshez. Mondjuk, egy kamaszt már nem is lehet nevelni...mindegy, faszom.)

Hát, gondoltam, kurva jó, én csak jót akarok és veszem a fáradságot, és ezért még én vagyok lecseszve. Mondtam is neki, hogy nagyon ritkán téved, de akkor nagyon.

Beszéltünk pár percet a gyerekkel, legnagyobb meglepetésemre a Kiccsaj kibökte az apjának, hogy nem akar menni az anyjához jövő hétvégén, hanem csak akkor, mikor anyák napja van. Egy kurvanagy káosz az egész; a gyerek fejében-lelkében is, meg nálam is meg mindenhol. A suliban ugyanis azt hallottam, hogy a gyereknek velem van problémája, hogy szigorú vagyok, meg hogy úgy érzi, nem szeretem, stb... az apjával viszont a gyerek-anyja viszonylatban beszéltek. A férjem csak azt fújja, hogy azóta vannak problémák, mióta másfél éve felbukkant újra az anyja. Meg azt is megkaptam, hogy mit drámázok: én is évekig harcoltam a saját anyámmal kamaszkoromban, ő (Amore) se egyezett a saját anyjával, mégse vette fel egyikünk anyja se annyira tragikusan, hogy "néha vita van" és nem felhőtlen a családi élet, nem mosolygunk mindig. hogy miért akarok én tökéletest, amikor olyan nincs.
Ezek a svájciak, bazmeg... még magukkal sem tudnak őszinték lenni, ha a problémákról, érzésekről van szó, nemhogy mással. Vagy hogy egyátalán beszélni róluk... Ó, egek!
Az est további részében hangosan zokogtam, a férjem tévézett a gyerek fülén mp3 lejátszó.
Party feeling.

Hétfőn jött egy újabb levél attól a fiútól, akitől már múlt héten is. A Kiccsaj egyre kérdezgeti, hogy nem jött-e levele. Vagyis tudja, hogy jönnie kellene. Na, vajon honnan? Hogy a hülye barátnőjének valamilyen közreműködésével üzenget a srác neki, valószínűleg a facebookon. Ebből is már annyira elegem van. Sokkal jobb volt a világ a kurva facebook nélkül.

Múlt vasárnap (ápr. 22.) voltunk a Karib tenger kalózai mozin, óriás kivetítő a luzerni koncertteremben, szimfónikus zenekar élőben játszotta a zenét. Hihetetlen klassz volt. Megnyugtatásul közlöm, hogy a Rajnától nyugatra is mindig a sor közepén helyetfoglalók érkeznek a legkésőbb és mivel egy szünet van, tehát ugyanez kétszer. A film (2. rész) meglepetésemre tetszett, talán mert előtte elolvastam a prospektust és megfeleztem az elvárásaimat, végtére is ez egy kalózos film, nem a Howards End.
Sem a Benjamin Button. Ez utóbbit egyébként megnéztük a lakókocsiban a laptopon a 10 nap utazás alatt (meg A Mexikóit is) és meglepetésemre Amorénak is tetszett. Nekem is nagyon. Teljesen feldúlta a szívemet, egy csomó érzést és gondolatot váltott ki belőlem. Valamint megérdemelten én is odaítéltem a filmnek a maszkért járó Oscart.

Szombaton (ápr. 21.) voltunk gyorsan korán az Ikeában, Baselben a nagymamánál, utána még át bevásárolni Weil am Rheinban (D).Még egyszer visszamentünk a nagymamához, mert sikerült venni neki egy dolgot, amit ő már régóta keresett. Mostmár biztos, hogy a mennyben végezzük.

Még valami a végére: belekotorásztam a Kiccsaj kiszuperált iPhone3-jába (totál tragacs, azért kapta meg karácsonykor az anyja férjétől, mert az vett magának egy 4-est és mert el van törve). Hogy ez mekkora egy hulladék szar! Jó, értem én, mindenki másra esküszik, nekem pl. világ életemben Nokiám volt, más telcsiket csak kipróbáltam, egyik se tetszett. Kipróbáltam a gyerek Samsung-ját is, az is ilyen érintőképernyős, hát az is egy kapal szar... De ez az iPhone! Ez valami rossz vicc. Ingyen se kéne, nemhogy x százezerért.
Valami kurvanagy baj van a világgal, bizony mondom néktek.