Mostmár muszáj valamit írnom, mert szétrobbanok.

Épp most jövünk az iskolából, ahová behívattak bennünket, mivel a Kiccsaj szerdán délben azzal jött haza, hogy bemosott neki egyet ököllel egy 15 éves és erre én visszarohantam vele természetesen az iskolaigazgatóhoz, tehát ügy lett belőle. Szerdán az igazgatótól egyébként még az orvoshoz is mentünk, mert akkor ránézésre borzalmasan nézett ki a gyerek arca, megnézettem a dokival. Szerencsére nem történt semmi komoly, de ennyi erővel akár az orra is eltörhetett volna vagy akármi.

Én meg csak mérhetetlenül dühös vagyok, a gyerekre, mert az ember (én) oroszlánként védi őt, aztán megint, megint kiderül, hogy az apja persze jobb emberismerő, mint én, az egyszeri szőke és igaza is van: a gyerek nekünk persze nem árulta el a teljes igazságot: hogy ő provokált és többször is újrakezdte a provokációt.
Természetesen ez még nem ok arra, hogy az embert kvázi leüssék, de ezt a tinédzserek még úgy látszik, nem tudják. És az ilyenek felnőttként sem fogják ezt tudni és majd lelövi egyik a másikat, csak mert az csúnyán nézett rá.
Szóval szerdán délután még a férjemnek is nagy hangja volt, hogy kifizetteti a szülőkkel az orvosi számlát, meg feljelentjük, stb. Mostanra persze más a gyerek fekvése, mostanra már én mosnék be a gyereknek, mert direkt farkast kiáltott.

És legszívesebben a pofájába vágnám, hogy nesze bazmeg, azért vertek össze, mert nagy pofád van, nem csak velem, hanem mindenkivel, de nem mindenki hagyja; meg mert Te sem vagy jobb, mint a másik; mert azon az úton jössz haza, amit én megtiltottam, sőt, Te is pofoztál már meg másokat, hát most Te kaptál egyet, nagy dolog és hogy ugyanolyan sunyi suttyó, jellemtelen balkáni szar alak vagy, mint anyád, aki őszintén még csak nézni sem tud, nemhogy beszélni, és TŐLEM SOHA többé ne várd, hogy kiállok melletted, mert pont leszarom, hogy egy hazug, nyafka, kis köcsög kurvát, aki többnek adjak ki magát, mint ami, hogy tángálnak el a nagyobbak, ha kikezd velük.

De ilyet nem mond az ember lánya. Ugye.
Az ember lánya inkább megint csak magában be- és szét- és felrobban, valamint magában keresi a hibát.
Pedig.

Egyébként az ominózus szét-kicseszett március 14. úgy volt, hogy korán reggel hallottuk a híreket a rádióban a szerencsétlenül járt belga buszról, fél délelőttöt sírdogáltam, annyira megrázott a hír, aztán elsétáltam a postára, megint feladni egy fölösleges álláspályázatot és hazafelé még gondoltam is, hogy elmegyek az iskolába, elhozom a gyereket, de aztán megráztam a fejem, hogy túl korán van, nem akarok ott negyed órát ácsorogni. Pedig mindig az első gondolat a jó, meg kellett volna tennem.

Közben Amore elfogadott ill. megkapott egy állást és beadta a felmondását; felmondta a mélygarázsban bérelt 2 parkolóhelyet is, máshol bérlünk, hónap végén költöztetjük a kocsikat, motort, ládát, téligumikat. Kellett venni új nyári gumit az egyik autóra, holnap megint fogorvos, és a nagymama csütörtök éjjel óta kórházban van.

Közben árulja a motort, akar venni másikat, ami sokkal olyanabb, voltunk már két hétvégén is kereskedőknél.

Én közben végre megvettem A mexikói c. Julia Roberts-Brad Pitt filmet, vasárnap szeretnék egy mozizást ezzel a dvd-vel, kukoricával, kisüveges kólával.

Ja, és most már nem tudom, hogy írtam-e, de vettünk egy új tévét. A 300 kilós képcsöves múzeumi példány helyett most van 102 cm-es Sony 3D, ami még annál is többet tud.
Sajnos pl. elég összedugnom egy sima USB kábellel a külső memóriára, máris nézhetem a tucatnyi bespájzolt sorozatot...
Vagy a fotóinkat. (el is bőgtem magam néhányon)

Idő közben kiolvastam Tatay Sándor Puskák és galambok-ját, megállapítottam, hogy hülye vagyok, hogy ennyit vártam az elolvasással: 1983-ban kaptam "Klárikától" (osztálytárs) a 8. szülinapomra. Mondjuk '83-ban és nyolc évesen egyátalán nem, vagy nem úgy értettem volna meg, mint most. Szuper ifjúsági regény, imádtam, nem tudtam letenni, csak ha már nagyon muszáj volt. Mi jöhet most? Talán a Pál utcai fiúk?...

Amúgy itt is vetkőzik a tavasz, nyílnak már javában a krókuszok a kertben, a macskák tüzelnek.

Áprilisra, a szabadságra Amore mindenáron megint a pusztába akart volna menni és kollégákat is magunkkal vinni. utáltam az ötletet, ennek ellenére megszerveztem, lefoglaltam, de szerencsére (illetve persze sajnos!) az egyiknek a lábát műtötték, a másiknak az apja tök beteg, szóval úgy tűnik, hogy nem megyünk.

A Kiccsaj anyjával is éleződik a helyzet, finisbe ért a Zalába költözünk-projekt. A gyerek már most totál szét van cincálva ezáltal is lelkileg, hát még mi lesz, ha eljön a búcsúzkodás ideje.

Megint elhagyja, megint összetöri és megint mi szedegethetjük össze a darabjait.