Egy hosszabb posztot is írhatnék arról, hogy miként és mennyire hiányzik a meglepetés intézménye az életemből és hogy ez miért nem jó, azon túl, hogy egyébként mindenem megvan, amit szeretnék. (?)

Éppen ezért szülinapra mindig meglepetést kérek, ami bármi, tényleg bármi lehet, csak ne tudjam előre. Az idei meglepetést tegnap kaptam meg: egy gyönyörű, szikrázó napfényes nap a nyugati országrészben (Jura), viszonylag magasan fekvő (hó)mezők, ameddig a szem ellát fenyvesek, dombok, most hófehérek.

A fő látnivaló Le Roselet volt. Ez egy öregek otthona lovak számára (ill. lovak, pónik és szamarak számára), valójában 3 telephelyből áll, mi az egyikben voltunk. Egy Bernben született író-újságíró és idealista, nagy lórajongó, Hans Schwarz 1958-ban hozta létre az alapítványt a lovakért. Bárki beadhatja ide kedvencét, ha már kiszolgált, 18-24 év közötti, öreg, de egészséges, viselkedési zavaroktól mentes lovakat vesznek fel, itt eléldegélhetnek a pacik szabadon, társaik között, míg aztán természetes halállal el nem hunynak.
Nagyon szépen felújították az istállókat, jó nagy helyük van a boxokban, de az idő nagy részét a szabadban tölthetik, immáron megszabadulva a szíjaktól, pántoktól, járomtól, mindentől.

Minden állat egyedi és a maga módján különleges, csodás, de a fő attrakció Roselet-ben mostanság Apolló, aki a Feldschlösschen sörgyár söröslova volt 17 évig, tavaly novemberben kísérték társai, hajtói ide, utolsó helyére. A sörgyár hagyományőrző céllal söröslovakat tart fent. Azon túl, hogy a környék (Rheinfelden) némely megrendelőjének tényleg a lovaskocsival szállítják ki a sört a mai napig, a lovaskocsi a vásárok, expók, lovas rendezvények közkedvelt attrakciója. 
Nos Apolló jól érzi magát az újonnan kapott szabadságban, úgy tűnt, barátnőt is talált egy finom felépítésű Freiberger típusú hölgy személyében.

A meglepetéssel csak az volt a baj, hogy metsző jeges szél fújt, így a séta a meseszép tájban elmaradt, arcomra fagyott a mosoly.