Kétfilm.
Az első Kristin Scott-Thomas-szal a Leaving. A történet röviden annyi, hogy K.S-T. látszólag szuper házas- és családi életet él Dél-Franciaországban, megvan mindene, amire vágyik. Vagy...amire bárki más vágyna. Ő azonban másra vágyik. Mivel a gyerekek felnőttek, újra dolgozni szeretne, ehhez férje a házukban kialakíttat egy rendelőt, ahol K.S-T. mint fizio-terapeuta dolgozhatna. A munkások között azonban feltűnik -neki- Ivan, aki börtönviselt és alkalmi munkákból tartja fenn magát.
Jó, ez idáig klisé. A nők a rosszfiúkat szeretik, a pasik meg a rosszlányokat. Orbitális módon egymásba gabalyodnak, K.S-T. elhagyja a családját és berendezett polgári jólétét a durva malterosfiúért. Bosszúból a férj minden befolyását megmozgatva addig nem nyugszik, míg mindkettőt gyakorlatilag munkanélkülivé nem teszi, ellehetetleníti a helyzetüket.
De most jön a lényeg: egyre súlyosabb anyagi helyzetben találják magukat, melynek próbáját nem állja ki a kapcsolatuk, a kaland íze megkeseredik.
És erről az jutott eszembe, hogy vajon milyen lenne a mi kapcsolatunk pénz nélkül, vagy szűkösen? Vajon mennyit veszekednénk? Vajon mennyi szemrehányást kapnék, amiért nem dolgozok? Semennyit, mert mindenképpen dolgoznom kellene...Vajon mennyire lennék elcsigázott a napi 2 műszak után (munka+otthon)? Mennyire lennénk türelmetlenek, megkeseredettek MI? Mennyire törné meg, fogratná ki jellemeinket a hiábavalóság, a küszködés a létért? Igen...vajon milyen lenne az életünk a másfajta gondokkal?
Természetesen...természetesen nem szeretném megtudni, mert lehet, hogy szép lenne a válasz, az igazság, de az is lehet, hogy nem.
A második Amanda Peet-tel a Griffin & Phoenix. Ez arról szól, nos...ez egy olyan, mint a Love Story egy zsebtükörrel megduplázva. Mindjárt elmondom, miért. Van egy pasi (Dermot Mulroney), akivel a film elején közli az orvos, hogy ezer áttétes tüdőrákja és ezzel alig egy éve van az életből. Kórházba nem akar menni, hanem élvezni a megmaradt időt. Az orvos javaslatára azonban könyveket olvas az ilyen élethelyzetre okosságokat osztó tanácsadó könyvekből, valamint elmegy szemináriumra is, ahol a halál témáját segítik lelkileg feldolgozni. (Olyasmi szólamokkal, hogy az élet egy halálos betegség vagy hogy születésünktől fogva haldoklunk...) Itt találkozik a pasi A.P-vel. Nem szokványos kalandba kezdenek, ahol csak annyit árulnak el egymásról a másiknak, ami feltétlenül szükséges.
Egyik nap A.P. azonban a pasi lakásában rábukkan a tanácsadó könyvekre és kitör a balhé. A.P. azzal vádolja a pasit, hogy valami perverz, és abban éli ki magát, hogy vele szórakozik...hogy A.P. rákos és nem érti, mire ez az egész. És itt kiderülnek titkok: azaz hogy mindketten rákosok, ezért is találkoztak épp azon a szemináriumon.
Csomó olyan dolgot csinálnak, amit még mindenképp meg kell tenni, mielőtt...Betörnek, belógnak egy moziba, aztán elszöknek a büntetés elől, később a rendőrök elől is, felugranak egy mozgó vonatra, stb.
Ez már-már nem is klisé, hanem ilyen nincs is: hogy két rákos ember így egymásra találjon...
De most jön a lényeg: vajon én mit tennék, gondolnék, hogy viselném, ha nekem mondaná a doki, hogy egy évem van még hátra? Másképp élnék-e? Miben és mennyire változtatná meg a kapcsolatunkat, a lényegeket a betegség? Mi szerepelne az én "még mindenképp meg kell tennem, mielőtt..." - listámon? Megmondanám-e Amorénak, hogy meg fogok halni hamarosan? Megbánnék-e valamit? Mit: hogy megtettem, vagy hogy nem...? Vajon melyikünk fog előbb meghalni és hogyan és mikor...?