Nos, a csoda még várat magára.
Gyerek sír, hiányzik az apja. Apja skype-on tombol, hogy míg ő dolgozik, én este hétre jövök haza és élvezem-élem világomat.
Emlékeztessem rá, hogy már többen túlélték, férfiak is, ha egy évben egyszer maguknak kellett felporszívózni, saját ruháit a szárítóról összehajtani?
A probléma főforrása, hogy én ha nélküle vagyok Pesten, akkor jövök-megyek; ha ő is itt van, akkor alig csinálunk valamit, neki kell mindig kitalálni, hogy hová mozduljunk ki.
Ez az ő meglátása.
Aztán meglátás és meglátás ütközik, villámlik, megmérkőzik. Meg sír.
Magyarra lefordítva: mi a faszt csináljak?
Máz csak a szerelmünk? A turbékolás?
Elvileg most nekem kell válaszolni a tegnap déli levelére, viszont tegnapeste ő tette rám a skype-ot.
Mindig ez van, ha Pesten vagyunk. Mindig nyafog, mindig botrány van, akár ő is itt van, akár nincs. Mint gyerek: nehezen viseli, ha világom átmenetileg Amore-centrikusból átvált másba és körülöttem forog. Amore-anyukának meg külön köszönöm (Oscar-szobrocskával a kezemben köszönetnyilvánítás következik), hogy nem szerette eléggé a fiát, akinem most olyan szinten van szeretethiánya, hogy egy-két emberöltő sem elég ahhoz, hogy a felét bepótoljam.
Kiccsajnál mondjuk ugyanez a helyzet.
FKV.

Viszont Baselben majdnem lekéstük a gépet a Shopban olyan csiga volt a nő. Meg nem találtam a kurva 34-es kaput (nem tudtam, hogy azt kell keresnem), tegnap már találkoztam Bridgettel, RE-vel, akivel ez első találkozás volt és nagyon kellemes, aztán Hűséges Olvasóval, aki megajándékozott a Kaméleonnal.
Vettem belépőt a Diana kiállításra, a Questor Travelben, ahol nem meglepő módon impotensek voltak, lényeg, hogy megvan a jegy.
Diana, jövünk.
Méghozzáhárman: M., Bridget és én. Tegnap megpróbáltam befűzni RM-et is, hogy 4 csajszik legyünk, mint szexésnyújork, de sajnos más programja van. Mindegy, a 4-hez a 3-on át vezet az út.