Ma agyonskypeoltam magam. (ehhez mondjuk agy is kellene...) Anya felhívott mobilon (mindkettőn). Ilyenkor mindig a frász jön rám, hogy kivel és úristen mi történt. Visszahívtam őt skype-on, erre azt mondja, ő aggódott, hogy velem mi történt, mert napok óta nem jelentkeztem (be).
És azért, mert ő aggódik, már rögtön rám kell hozni a szívattakot.
Aztán jó lett volna elmesélnem, hogy hol voltunk, meg mi van velem, de az ugye nem érdekes. Meghallgathattam az ő történeteit közeli s távoli múltból, 10-89-szerre; története válogatja.
Rám már nem maradt időnk.
Hát...nem baj. Addig jó, amig még él és mondja, mondja. Inkább hallgatom, mint nem.
Meghallgatom mindig, hogy az élet milyen szörnyű. Nem ő mondja, hanem a történetei. És ez tök igazságtalan. És ilyenkor mindig megtudom újra, hogy ha van is isten, vagy folyton be van szívva, vagy ő is a neten skype-ol és szarik bele a mindenbe.