Azt nem is meséltem, hogy a szülinapi partira szerződtettek egy a zürichi zeneakadémián másodéves magyar srácot, aki tenornak tanul. Olasz bordalokat, hasonlókat (O sole mio, La donna est immobile) énekelt, egy (fehér?-)orosz zongorista lány kísérte, szintén az akadémiáról. Az ünnepelt külön odajött bemutatni nekem a fiút, hogy beszélhessünk magyarul. A srác első diplomája biológus, szakterülete az idegrendszerek (voltak), most meg tenornak tanul...perfekt beszél németül és angolul. És zsenge kora ellenére sármos úriember, mint egy aranyifjú 1920-ból. Az orosz zongorista lány is nagyon kedves volt, ő is beszél németül. Egyébként teljesen nemzetközi volt a vendégnép: Hollandiából, Németországból, Olaszországból, Karib-tengeri Szigetekről, Franciaországból. Meg én és a tenor.

Pénteken mi is korán keltünk és mentünk Amoréval az utolsó munkanapjára. Grilleztünk a csoportjának (kb. 18 ember), mi vittük a húst, kenyeret, üdítőt, ők hoztak köreteket meg sütit. Megint tartott kis búcsúbeszédet, megint megtapsolták, megint megkönnyeztem és iszonyú büszke voltam-vagyok rá.

Szombaton volt az államalapítás ünnepe, jó sokáig aludtunk, kicsit tettünk-vettünk, aztán mentünk a kéktóhoz csirkét enni. Sötétedéskor a tó partján mindenfelé kisebb-nagyobb tüzijátékokat néztünk, még később is, már úton hazafelé.

Tegnap összedobtuk az új ágykeretet, tudod, ezt, ami már nem is kapható az ikeában.

Az új ágymatracok is rákerültek, és most szellőznek, mert iszonyú új szaguk van. Míg az ezer darabból álló két(!) ágyrácsot összelegóztuk, Amorét finoman kérdezgettem, néha kivártam...és olyan szépen megnyílt, beszélt; apjáról, anyjáról, bátyjáról - és a közte/köztük lévő különbségről. Aztán este újra: kettesben vacsoráztunk, Kiccsaj a játszótéren, és mikor grillezés után együtt tettük rendbe a konyhát.
Ma meg ment az első munkanapjára, szakad az eső, én meg mehetek Kiccsajjal gyertyát mártani.