Jeder Rappen zählt - azaz Minden fillér számít címmel adománygyűjtő-akciót indított a svájci közszolgálati DRS3 rádióadó, karöltve a svájci postával és telefonszolgáltatóval, meg még sokan másokkal.

December 14-től 1 héten át a berni Parlament (Bundeshaus) előtti téren felállított "üvegkalitból" sugározzák a rádióműsort, itt látható webkamerán át a provizórikus stúdió. A rádió nyertes fogata: Nik Hartman, Judit Wernli és Mario Toriani vezeti a műsort felváltva, meg együtt is. Ők hárman itt Svájcban olyanok, mint otthon pl. egy Boros-Bochkor-Edina trió, vagy Harsányi Levente, Hepi Endre & Co.; híresek és szeretjük őket (ki-ki kit...)
Az üvegkalitkában a hét folyamán itteni énekesek, jódliklub, miniszter, és egyéb hírességek tesznek-tettek látogatást, buzdítják az embereket adakozásra, a malária elleni küzdelemre fogják fordítani a pénzt.
A pénz: pár nap alatt öszegyűlt 343ezer frank és szombatig ez még sokkal több lesz.
Szombaton szeretnék elmenni oda, az üvegkalitba, Kiccsaj is szereti a Nik Hartmannt, mindig nézzük az országjáró útifilmjeit, ami több változatban is készül. Egy szezon vetélkedő mindig másik faluban, egy szezon országjárás, egy szezon pl. bemutatja egy-egy régió egyesületeit, olyanokat, mint hőlégballon-egyesület vagy női boxklub, önkéntes tűzoltók...és Nik mindent kipróbál. Még forgalmat is irányított a múltkor.

Én meg megírtam több, mint egy tucat képeslapot, veszem az erdőszínű gumicsizmámat és feladom őket. Délután meg sütök.
Finomat. (legalábbis ez a terv).
Ebédre is finom volt: párolt karfiol rózsákat leöntöttem tejfölös dinsztelt sonkával és reszelt sajttal a tetején jól befűtöttem neki a sütőben.

Alex végre elvette feleségül Stevee-t.
Ahogy az anyakönyvvezető is mondta: "- Már kurvára épp ideje volt."
De térjünk vissza az ausztrál nyárból a svájci télbe.
Kaptam extra meleg házipapucsot.
Kiccsaj kapott megintcsizmät, idén a harmadikat. Talán kitart tél végéig. Nem sajnálom a gyerektől, tényleg, de így nem fogja megtanulni, hogy vigyázzon a dolgaira. Én érzem hülyén magam, amiért az utóbbi időben folyton csak papolok, prédikálok, erősködök vele, de hát bassza meg.
Egyszerűen megőrülök vele. Tőle.
Mindennap ugyanazt elmondani nyolcszázszor.
Ma kérdezi, hogy mikor megyünk legközelebb az Europaparkba?
Mondom, hogy majd ha végre nem hagyja égve a villanyokat folyton és akkor kevesebb lesz a villanyszámla és akkor lesz pénzünk vidámparkozni. 1 egész perc múlva elköszön, kilép az ajtón és a kilincstől 5 centire lévő villanykapcsoló esze ágába sem jut.
Megint én vagyok az üvöltő oroszlán, akitől zeng a ház.
Hátbazmeg.
Üssem agyon vagy miaszar? Hogy megtanulja a dolgokat?
Kijátssza a döntésem ellen az apját, satöbbi.
Még ha csak egy szar radírról van szó, akkor is.
Tudom, hogy minden gyerek ezt csinálja, próbálkozik, de az enyém ne csinálja.
Vagy sánta és félkarú lesz, mire nagykorúvá válik.

Pénteken még halálosan beteg voltam (enyhe megfázás), mosás napom volt. Ezzel is tele a tököm már itt: a másik helyiségben nem jó a levegőszárítógép, ezért a mi oldalunkra teregetnek a másikak is. De könyörgöm...abszolúte logikátlanul és bunkó módon.
Szombaton bevásárlónap volt, vettünk mindent a fékezett habzású margarintól kezdve a litchi-pezsgőn át a bukósisakig.
Én azt kaptam, hogy teljes hozzáférés Amore bankszámláihoz, mindenféle kártyáihoz.
Este Betlehemes a templomban.
Mivel szombaton este derült ki Amore számára is, hogy a gyerek egy hónapos csizmája elfeslett, vasárnap megint bevásárló központ, gyerek kapott cipőt én meg a meleg papucsot.
Este meg...ágy,asztal,tévé...p...nem maradt szárazon.
Dejó is házasnak lenni.