Szakad az eső.
Amore végülis nagyon örült a salaktalanító-sütinek (=szülinapi tortája), meg a bekeretezett hortobágyi képnek. Az új íróasztalán valószínűleg majd VIP-helyet kap, valószínűleg azt a helyet, ami elvileg az én fotómnak járna. Hát egy szürkemarha azért mégiscsak, na!
Szombaton végül nem Pilatusra mentünk, hanem Engelbergbe, onnan pedig fel 3.020 méterre, a Titlisre. Sajnos eldilemmáztuk az időt, így viszonylag későn indultunk és nem jutott idő a faluban-környéken semmire mindenre (kötél-akadály-mászópark)(alpesi tejben-fürdőzés a szabadban)(túrázás, kocsikázás, poni-lovaglás a Kiccsajnak), mi "csak" szánkóztunk meg libegőztünk de így is szép volt odafent.
Összesen 4 különböző, drótkötélen függő "libegővel" mentünk egyre feljebb, az egyik ezek közül menet közben tett egy fordulatot is, hogy élvezni lehessen a panorámát körbe.
Tele volt minden indiaiakkal, valami nagycsoportos rendezvény közepébe sikerültünk bele.

A képekre klikkelve nagyíthatók a fotók.
Amore mindig azt mondja, pl. most a "Mit kérsz a szülinapodra?" című kérdésre válaszolva, hogy semmit, megvan mindene.
A Minden: család, szerelem, szeretet, munka.
És odafent én is ezt gondoltam, igazat adva neki.
Amig mindez megvan, más egyéb már nem is annyira fontos.
Hogy hogy parkol a szomszéd, hogy szar műsor van a tévében, hogy piros foltok vannak a bőrömön,  hogy nincs kedvem takarítani...hogy idegen vagyok a "hazámban", vagy hogy a piskóta nem jött fel. Van a család, aki kipirult arccal, az esésektől nedves fenékkel, nevetve szánkózik a szikrázó hóban. Júniusban.
Boldog születésnapot, Kedvesem.
Ámen.

Vasárnap pedig Zürichbe mentünk. Először alig bírtunk felocsúdni, hogy egy vonaljegy 4 frankba kerül (kb. 750 forint) és hogy akkor inkább már megéri napijegyet venni, ami ugyan 8 frank, de annyit utazol vele 24 órán belül, amennyit akarsz. Aztán mikor villamos-busz-villamos kombóval eljutottunk a Sihl partjára, aholis kellemes meglepetés várt, már jó biznisznek bizonyult a napijegy: itt még működik ugyanis a "vizibusz" intézménye és a belvárosból fel lehet hajókázni a "Landesmuseum"-ig, ez gyakorlatilag akörforgalom végállomása, 5 perc várakozás után indul vissza a Belvárosba, majd kiúsztunk egészen a zürichi tóig. Ez kb. fél óra hajókázás volt.
Ott kiszálltunk és az egész olyan volt, mint Boglárlelle 87-ben. Egy nagy húspiac. Mindenki strandolt ezerrel, a többieknek meg focizhatnékuk támadt. Ennek mindig az a murphí-je, hogy átlag 4,5 percenként fejbetalál valakit a labda. Ha szinténfocistát, az int egyet és visszadobja a labdát; ha nem focistát, akkor az illető vérvörös képpel szitkozódik.
Villamosoztunk a híres Bahnhofstrassén, ez a város legdrágább bevásárló utcája. Amore poénkodott, hogy milyen szerencse, hogy vasárnap minden zárva van.
Vendéglátónk egyébként ugyanaz, aki Zágrábban is volt, áprilisban és ővéké a horvátországi apartman, ahová majd megyünk.
Mellesleg fél óra alatt összeütötte Amore adóbevallását is...
Aztán megvitattuk, hogy mikkel kellene nyomulnom az interneten, amivel pénzt lehetne keresni, magyar-svájci internacionális vonalon, valamint, hogy tulajdonképpen nem éri meg elmennem dolgozni...mert annyit elvisz az adó, hogy alig marad.
Remek, bazmeg.
Én dolgozni akarok.
Adalék Zürichhez: Amore mutatott valamit a földön, hogy nézzek oda, séta közben.
Közel s távol az egyetlen eldobott szemét az utcán néhány magyar, elhasznált BKV-jegy volt.
Nem akarok példálózni, hiszen ezt tényleg bárki eldobhatta, bármilyen náció, aki Pesten járt valamikor, nemrég.
Csak Zürichben él az egyik legnagyob magyar kolónia Svájcon belül és valahogy egyátalán nem volt meglepő a "lelet".

Uncsi, mert tavaly is ezt a Szilvási kötet-címet választottam pont ilyenkor címnek.
A receptek sajátja, hogy sosem sikerülnek.
Van a...mondjuk az "itteni Tesco" honlapján video-recepttár, amit nagyon imádok, mert nagyon klassz a csajszi, aki sitty-sutty mennyei finomságokat csinál. De hiába minden szimpátiám: az ő receptjei sem sikerülnek.
Ma pl. a kakaós piskóta.
Nem jött fel.
A második is többnyire inkább kekszhez hasonlított.
De ezt már nem dobtam ki.
Még jó, hogy előrelátó amatőr voltam és rögtön két tábla keserűcsokit vettem.
Valahogy mégiscsak kész lett, most bent fekszik a hűtőben, megkenve, teteje ráborítva.
Amore szülinapja lesz holnap.
Tegnap nem jó esténk volt, feszült és szar. Mondott valamit, hogy mostanában milyen vagyok, értettem a szavakat, de nem értem, mit akar ezzel.
Különben is: a hiba biztos nem az én készülékemben van, mivel az anyjával is kvázi öszeveszett.
Szerintem egyébként megint átmeneti depresszió.
Ma sem volt iskola, ma bevitte magával a Kiccsajt a munkahelyre. Erre megkérdezi e-mailben, hogy "Na, milyen egyedül otthon?"
apám...
Hiszen mindig egyedül vagyok.
Maradjunk inkább Lagerfeldnél, attól jobb kedvre kerülök. Derülök.
Akartam küldeni Bridgetnek szülinapi csomagot, de ezt is eldepresszióztam. Már nem kapná meg. Ha itt vagy és olvasod, Bridget, ne haragudj lécci.
Igazából van egy csomó minden, amit szeretnék ajándékozni, de azt úgysem tudom feladni postán.
Annyi mindent.
Hát, most mennem kell.
Vár a depresszió nagymosás, torna és Jarod.
Holnap állítólag megyünk a Pilatusra, vasárnap pedig Zürichbe.