Miután elindítottam a családot a különböző napi rutinjaik égtája felé, leültem és elolvastam egy blogot, elejétől a végéig. 2005. januártól mostanáig; néha csak havi két bejegyzés, néhol kimaradt hónapok.
Mint kiderült: Ő is csak egy azokból a pasikból, akik tomboló farokkal dugják végig a társkereső oldalakon fellelhető nők számukra tetszetősebbik részhalmazát. Vajon minket is összehozott a sors egy sablonlevél erejéig? Ha nem, akkor is...
Persze, sértődőset nem szabad játszani, nem szabad neki beszólni. Egyrészt mert már rég volt, másrészt mert ismerősöm ismerőse, harmadrészt pedig azért, mert jelen helyzetben csak a megkeseredett, ki- és elhasznált, megállapodott (=beletörődött) feleséget látná bennem, nem hinné el, hogy tényleg van boldogság és/vagy hogy nem is olyan rég még én is azt mondtam, hogy sosem akarok férjhez menni, minden férfi hazudik és megcsal (aztán meg csak sörözik és tévét néz) mostmeg kerek a világ.
Tulajdonképpen nem is kéne, hogy érdekeljen, hogyan használja el értelmetlenül az életét egy parádézó kúrógép.
Mondom, hogy nem érdekel.