2008. július 18. 12:40 - szőkekék

július 18.

Hátralévő maradékok.

természetesen az én holmimat kezdtem el legelőször bepakolni a nyaralásra, mert ez nem maradhat itthon. Amore lába szinte napra pontosan ugyanakkor durrant be, mint tavaly. A tavalyi nyaralást is az tette tönkre, hogy fájt a lába rettentően. Akkor Velence magasságában kezdődött, mikor pár órányira voltunk már csak úticélunktól. Idén már most beütött. Nem tudom, hogy fog így levezetni Livornoig. Ráadásul ettől -érthetően- ingerült is, ami viszont nem tesz jót az én aurámnak.
ma megint idegen ruhákat találtam a mosókonyhában, már tikkelek ettől. Azt hittem, a törökök kivonulásával ennek vége, de mégsem. Faszom, komolyan...én idejövök keletről, veszem a fáradságot, hogy betartsam az itteniek szabályait, ők meg szarnak rá.
még mindig dagadt és fehér vagyok, így előre utálok kimenni a tengerpartra.
a folyamatosan magas páratartalomtól totál gyenge vagyok, nem tudom, hogyan fogunk beférni hazafelé a kocsiba, mivel unokahúgomat is magunkkal hozzuk, ahogy lezsíroztuk, pár hónapra.
nem is ezeket akartam írni...

komment
süti beállítások módosítása