Nem tudom...mi ez...?...de jó nagyon!

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.
(...)
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!

mostmár tudom: Juhász Gyula Szerelem? verse. Úgy tudom sajnálni, hogy például ez a vers...felolvashatom Drágámnak, szépen (szereti, ahogy és hogyha magyarul beszélek), de nem érzi.
Azon gondolkodok egyébként, hogy

1. talán ezt írom majd a meghívóba, a pesti esküvőre
2. házassági fogadalom.

bár, nem úgy szeretném, hogy mindenki előtt, hanem majd csakmikettesben. Épp most néztem meg Lindsay és Melanie esküvőjét a Fiúk a klubból sorozatban és sírtam és tudom, hogy sírni fogok az enyémen is...pedig nem akarok. De eszembe fog jutni...mint ahogy eszembe jut sokszor a sok túlélt akadály, visszaolvastam a tavalyi bizonytalanságokat, fájdalmakat...amikor még azt mondta: lehet, hogy túl sokat volt egyedül és már nem tudja megszokni, hogy nem akkor eszik, vásárol, amikor ő akar...úgy éreztem, megtettem mindent, amit várt tőlem, amit bárki elvárhatott és mégse volt jó se biztos...fájt a bizonytalanság, gyötört, meggyötört.
De ma már jó.
Jó betakarózni melegségével és szavaitól várni a holnapot és tenyere belesimítja a félsötétbe vágyaimat.
Megküzdöttünk egymással - egymásért és ez így van és lesz, jól.
Harcosak vagyunk mindketten. Méltó, erős ellenfelet választottunk: nálunk gyengébbet betörni se izgalmas, se dicsőség.
[...]
tegnap reggel megint morcos voltam és talán megint igazságtalanul, nem tudom. villámgyorsan a kedvére tettem, aztán felkeltünk és azt puhatolózta, kaphat-e egy kavét...ha van még rá idő.
én meg kimondtam, amit gondoltam: ha kávéra van idő, akkor a puncimra is lehetne ideje...egy pár puszi is elég lenne, nem kell rögtön 3 felvonásos opera... Erre hümmentés, meg magyarázkodásba elhajló sóhaj a nemválasz. Majdnem kibukott belőlem a múltkori: hogy nekem nem fér a képbe, hogy állítólag én vagyok sexbesessen, mégis ő kap több szexet meg orgazmust...és bezzeg ő ezt sosem tette még: spontán csak az én kedvemre tenni.
Eh, faszom... (ha lenne)
aztán elment, és még azért is szétvet az ideg, hogy mostanában őutána is én rámolok. üres kávéscsésze stabilan áll az ebédlőasztalon, ő meg hussan. hogy mit, kisfiam...?
aztán még kiccsaj is gyűrt párat az idegeimen.
és jött az este, már gyanúsan késő volt és még mindig nem láttam, hogy bekanyarodna a parkolóba...hátholvan?
kicsit kisminkeltem magam, ne már folyton a takarítónő-dizájn gréta várja haza...meg is jegyezte, hogy milyen szép vagyok neki.
jön, nemszól csak ilyen tucatdolgokat, meg csókol.
készítem a vacsit, bezárja mögöttünk a konyhaajtót, kezében degeszre tömött táskája.
huncutvigyor.
táska kinyit, ezüstös díszdoboz kivesz.
ajándék.
neked. (vagyis nekem)
így kezdődik:

este premier, 3 felvonásos opera....vastaps, siker.