Cafatok.

péntek este későig vitatkoztunk a szomszéddal, idióta törökök.
Nem azért idióták, mert törökök, nem vagyok rassiszta, a két dolognak semmi köze egymáshoz. Már olyan fáradt voltam, hogy majdnem beszéd közben aludtam be, ami vitánál elég erősen a vitapartner malmára hajtja a vizet.
szombaton akartam hajat festeni, szerencsére az én egyetlenem megint valami jönni-menni ötlettel állt elő, így a katasztrófa váratott magára.
Nem tudom, mi volt szombaton.
Jah, csomó.
reggel fél hétkor keltünk, hogy leszedjük a száraz ruhát (a török áfium ellen orvosság), aztán visszaaludtunk, aztán szexelni szeretett volna, de én még mindig nem (man sieht sich zweimal im Leben...ami annyit jelent, hogy most megmutatom, milyet szenvedtem-szenvedek én, amikor Te nem akarsz szexelni napokig), aztán megint elindultunk, hogy veszünk 4 dolgot, amit felírtam, de a szupermarketet neki és a hasonlóknak találták ki: mindig full kosárral jövünk el onnan... Ha egyedül megyek, én mindig csak azt veszem meg, amit felírtam. Meg akciós csokit.
utána felmentünk a közeli hegyre, ahol egy csuda kis étterem van, olyan panorámával, hogy ellátni egész a berni alpokig, kb. 80 km biztos...tiszta időben a hegyek gyönyörűek. Itt szeretnénk majd az esküvő után a kajálást megejteni.
És láttunk itt helikoptert, kecskéket simogattunk és később kiderült, hogy a helikopteren nem akárki vagy csak a pilóta jött fel ide ebédelni: Köbi Kuhn, a svájci válogatott edzője a mellettünk lévő asztalnál ült.
Egy ilyenről beszélek:


az ékszerkiállításra egyébként nem tudtunk menni, szigorították a repijegyek osztogatását és nem kaptunk, a belépőjegy viszont nagyon drága lett volna.
A tévében mutattak egy órakészítő mestert, aki évente 7 db órát készít, vagyonba kerül, de mindent ő és 1 szem kollégája kézzel készít a manufakturában és jó bornak nem kell kiállítás alapon ő nem fizet egy vagyont azért, hogy ott lehessen Baselben. Azt mondta, aki ilyen órát szeretne, tudja, hol találja őt. 2011-ig be van táblázva. Mondjuk, ez kb. nem egész 30 karóra elkészítését jelenti. Semmi stressz, kollégával a ház előtti padon kávéznak, pár méterre természetesen zöld mező legelő bárányokkal vagy tehenekkel, ami itt mindennapos.
vasárnap aztán hajfestés. A kicseszett szőke festéktől most nem vörös lettem, hanem csibesárga. Folyománya: még kevesebbet fogok emberek közé járni.
Már annyira ebay, hogy már azzal is álmodtam ma. Togo-i haverunk falán lóg egy Joan Míró utánzat, amit potom pénzért vett ilyen bolhapiacon és én odavagyok érte (a Miróért...). Ezt összevetve azzal, hogy ő (nem Miró, hanem a togoi srác) segített meg adott ötleteket az ebay-hez kész is a recept: álmomban a Miró az enyém volt és 55ezer forintért kelt el az én aukciómon...
Totál káosz, mint ahogy egy álomban ez várható.

Valami ilyesmi. Tudom, Miro úgy általában a nemrajongóknak nem nagy cucc, mert ilyent Pirike meg Lacika is tud rajzolni a Csipetke utcai oviban. És tényleg...de csak majdnem.
ezen kívül még annyi történt, hogy kellett volna egy címlapra való bejegyzést írni arról, hogy április 5-én lett volna 100 éves Herbert von Karajan és ezalkalomból két riportfilmet is megnéztünk a tévében. Még pár napig "Karajan emlékhét" lesz a tévében, koncertekkel, stb.
Amennyire átérezhető a filmből: Karajan nehéz természet volt, maximalista, nagyon kemény, de melegszívű ember és tanár és vezető. Fantasztikus tehetséggel és munkabírással megáldva.
Saját maga dirigálta a szimfónikus zenekart és rendezte a színpadon az operaelőadásait. Gondolom, senki nem lett volna elég jó neki és beleőrült volna, ha egész idő alatt ketten kellett volna vezetniük, tipikusan a "két dudás nem fér meg egy operaházban" esete.
Gyönyörű francia felesége volt (a második), és ha jól számoltam, két lányt hagyott hátra, akiknek most is nagyon hiányzik. Karajan perfekt beszélt 4 nyelvet, magánrepülőjét ő maga vezette, imádott vitorlázni, amit szintén a tökélyre fejlesztett...
És hitt a reinkarnációban.
Azt mondta: ha a Teremtő ennyi feladattal látott el, bíztott meg, hogy ennyi mindent kell csinálnom...de ez a testem már nem bírja tovább, akkor a Teremtő biztosan ad nekem egy új testet, hogy tovább folytathassam...
Muszáj, hogy így legyen.
Volt egy idősebb fiútestvére, aki hamarabb kezdhetett el zongoraleckéket venni, Herbertnek mindig azt mondták, ő a kisebb, a gyengébb, blabla. Ő pedig hallgatózott, hogy mi történik a zongoraórán, miket mond a tanár és alig pár hónap alatt lekörözte testvérét a zongorázásban. Ám saját tanítója beleszólt sorsába: "Herbert, benned annyi zene és energia van, hogy ahhoz nem elég két kéz! Menj karmesternek!"
És szerencsére így is lett.
Sokszor állítják párhuzamba Bernsteinnel, aki első pillantásra szintén idegbetegnek tűnhet...Párhuzamba lehet őket állítani, de vannak különbségek, árnyalatnyiak.
Például, hogy Karajan német nemzetszocialista párttag volt...Bernstein pedig...nos ő nem. ugye...
Sokan és sokszor lenácizták Karajant, pedig nem csinált semmit, azon kívül, hogy sajnos egyezett az ízlése Hitlerével...alapvetően Beethoven és Wagner rajongó volt. Mindössze azért lépett be a pártba, hogy folytathassa zenei tevékenységét.
Azt mondják, Karajan szerette és szolgálta, csinálta a zenét, Bernstein viszont maga volt a zene, annyira bele tudta élni magát egy-egy darabba.
Karajanról tanítványai is mind úgy nyilatkoztak, hogy tartottak tőle, nagyon szigorú tanár volt, de én úgy gondolom: olyan volt, mint gyémánt a gyémánthoz: csak effajta keménységgel tudta csiszolni az új tehetségeket.