szerintem kitekeri a nyakam, abban a pillanatban, mihelyst rájön, hogy szépen lassan, de biztosan az összes mirelit gombás melegszendvicset én ettem meg. De mint mondani szokás: megér pár ajtócsapkodást...
tegnap este kiderült, hogy nem csak a tokaji Furmint bír bizonyos kellemes mellékhatásokkal, hanem egyik percben még a tévé előtt 69-es Texas mezben nézek valami kosztümös filmet Julienne Moore-ral, aki ritka szarul néz ki itt és úgy érzem magam, mint a világ legunalmasabb, legszürkébb tucatfelesége, aztán a másik pillanatban megvártam, míg fogat mos, hogy én majd később, egyedül...és a bőszárú szabadidő nadrág alá felhúztam a titokban combfikszet.
A szokásos...égve az éjjelilámpa...levetkőzöm elalváshoz, csúszik le a derekamon, csípőmön a szürke alapon szürke nadrág...aztán előbukkan a fekete csipke széle.
Mint egy villanykapcsoló.
Mint egy gombnyomás.
És a hajam is milyen izgató, ha ki van vasalva. Mint tudjuk...
meg persze tegnap épp vaníliapudingot akartam csinálni, mikor hív, hogy mindjárt itthon van az új autóval, öltözzünk és megyünk próbaútra.
Remek.
Aztán bevallotta: csak tesztvezetésre kérte el az új versenyzőt, aki szintén beszáll a ringbe a kegyeimért: Peugeot 107.
Hát ennél műanyagabb matchboxot még nem láttam. Persze, ne felejtsük el, hogy a smart még ennél is kisebb, ami már csak valami varázslat vagy ráolvasás eredménye lehet.
Elkeseredek, hogy a kurva autók miért érdeklik ennyire.
Nem, nem is ezért.
Hanem hogy minden más miért érdekli ennyire kevéssé.
De nem panaszkodhatok, mert jó nekem.
Mert sokan cserélnének velem.
Én is.
Úgyhogy.
ma új ágynemű, ma már tényleg vaníliapuding, a kurva szőnyeget kiveszem a hálószobbából a nappaliba, képeket nyomtatok és lecserélem az egész garnítúrát a fali keretekben és ma rendbe teszem magam.
Bár, ahhoz másfél fényév kellene.
Ne magyarázzál az arcomba, tudom, mi az, hogy fényév.
