Nahát.
Épp arra gyűrök, gyúrok és írok, hogy itt, tőlünk kb. 20km-re legyen az esküvőnk. (a piros feliratra kattintva lehet továbblapoz) Ma van egyébként az egyik évfordulónk. Pont egy éve nézett először Kedvesem a fotószemembe és írt a társkeresős hirdetésemre, amiről a mai napig nem tudja, hogy mi állt a szövegben, mivel magyarul volt...
Hamar is meg nem is.
Félek.
Leginkább magamtól.
Kiscsaj ma elszólta magát és kiderült, hogy azért jött 7 perccel később, mert megint valami másfelé járkált és ott és azzal, akivel nem kívánom. Szépen elkezdtem neki magyarázni, hogy az nem úgy van, hanem amit megígérünk, azt be kell tartani, mint ahogy például ő most nem, meg hogy hol keressem, ha valami történne vele...
És ilyenkor érted, ahelyett, hogy azt mondaná, hogy jó, bocs, nem, még neki áll feleselni, két centi a földtől, a seggét se tudja még rendesen kitörölni, kabátot becipzárazni, a mutatós órát se ismeri és kioktat, lebasz, kicsi híján.
És ilyenkor feltolul igen az agyamba az igen a szar és eldurvulok, a helyzettel kéz a kézben.
És félek, hogy egy ilyen alkalommal kárt teszek benne és nem tudom, mi lesz.
Amúgy az ötkönyvemhez annyit, hogy végre végre - minden elismerésem a bookline.hu formációé- megkaparintottam Efrájim (Ephraim) Kishon (Kishont Ferenc) két zseniművét. A Veszett ernyő nyele címűt és az A' zanyja krausz! címűt. Ha valaki nem szégyell bepisilni a röhögéstől, az évezredes zsidó humor magátólértetődő abszurdságán, akkor mindenképpen vegye kézbe - és ne engedje el soha többé.
Én kölcsönkaptam régen őket, és évekbe telt, mire most megtaláltam.
Még nem is meséltem (vagy igen?), hogy az iwiwről kiderült, hogy Osztálytárs is itt van Svájcban. (nem akarom nevén) Pont javasoltam múltkor, hogy fussunk már össze a Bodeni-tó partján lévő SeaLife-ban, ami ilyen akváriumos állatkert, mire írta, hogy ő is pont ezt szerette volna javasolni, csak napoljuk el.
Cicát visszakaptuk úgy, ahogy ígérték, a kis zsákon, ahol a hamvak vannak, kis részvét nyilvánító kártya is van. Tavasszal majd "elültetjük".
Nem szorosan kapcsolódik a cicatémához, de ma este pizzériába megyünk, aztán "dizsibe". Ojj.
Egyébként majdnem olyan volt a cicánk, mint Bridgetnél Miss Január.