Ismered?
Szeptember volt,
már búcsúzott
a nyártól világ,
és mi áttáncoltunk
minden éjszakát,
most újra szeptember van,
gondolsz-e még rám...?
Szeptember.
Kinek ez, kinek az. Nekem: iskolakezdés, anya szülinap, a májusban bután sms-be kiálltott szó szerint szerelmünk próbaidejének vége, és a többi.
Tegnap is, ma is reggel 8°C volt. Hajnalban 5. Kedvesem viccel: ilyenkor már téli gumi kellene. Nekünk is, mivel momentán nem áll rendelkezésre gyógyszeres vegyi védelem további örökösök elkerülése végett.
Napközben talán 18°C lesz.
A mai projekt: Kiccsaj végre egyedül indult az iskolába, nem mentem vele egy tapodtat sem. Már két napon is egyedül jött haza. Megy ez, nem fogom én állandóan kísérgetni. amikor a barátnőjéhez akar menni, oda el tudna/akarna menni egyedül, oda nem kér bébiszittert.... Nahát.
Ma azt terveztem, hogy kicsit visszafekszem, mert pizzát eszünk, nem kell főznöm, csak majd picit később sütök sütit. De ahogy kinyitottam a netet, ezt kellett olvasnom:
Meghalt Luciano Pavarotti.
Ma reggel, 71 éves korában érte a halál. Managere, Terri Robson nem nyilatkozott a halál pontos okáról. A médiában veseelégtelenségről szóltak a nemhivatalos hírek. Augusztusban Pavarottit egy rákos megbetegedésekket kezelő klinikán is gyógyították.
2006 júliusában New Yorkban hasnyálmirigy-rákkal operálták, ami miatt búcsú-turnéját le kellett mondania.
Azóta visszavonultan élt Modenában álló villájában.
Először pedagógiát tanult és tanítóként dolgozott, csak az 50-es évek közepén kezdett énekórákat venni. Innentől fogva gyorsan emelkedett karrierje íve. Első szerepe 1961-ben a "La Bohème" Rudolfja volt, melyet 1962-ben egy amsterdami sikeres szereplés követett. 1964-ben a megbetegedett Giuseppe di Stefano helyére ugrott be a londoni Covent Grden Operaházban.
1966-ban debütált a milánói Scala-ban, két évvel később pedig már New Yorkot hódította meg, a Metropolitan-ben.
A világ összes nagy színpadán énekelt és a legjelentősebb karmesterek mindegyikével dolgozott együtt. A kritikusok szerint pályája végét jelentette a milánói Scalaban 1992-ben megélt bukása, mikor Verdi Don Carlos-át énekelte.
Ám ez nem így történt: José Carreras-sal és Placido Domingo-val A három tenor -kén új dimenziókat nyitottak mind az operaáriák mind pedig kedvelőik számára.
1990-ben a Három Tenor által énekelt ária Puccini Turandot-jából az Olaszországban rendezett futball-világbajnokság himnuszává vált.