Sorban.

A legtöbb dolog szokás, megszokás kérdése, elhiszem.
A boncmester megszokja a hullaszagot, a sebész a sok vért, az óvónéni a gyerekzsivajt, a kohász a forróságot, a kalauz a vonatkattogást, a macskák is hozzászoktak már a jelenlétemhez.
Kedvesem ma megint arról beszélt, hogy elvállalja-e az új munkát. Egyszer csak felállt a számítógép mellől, idejött hozzám, átölelt és a szemembe mélyedve azt kérdezte, hogy...
Nem, még mindig nem azt kérdezte.
Vagyis...tulajdonképpen...
Szó szerint: Edesem, számíthatok Rád?

Jó, ez nektek már lehet, hogy tök unalmas, nekem is az lenne, ha csak nem vagy Romana-Julia-Vad Angyal-stb. rajongó és izginek találod a romantikus fordulatok nyúlós elhúzódását...

Tehát most itt magasodik fölém, és azt kérdezi, számíthat-e rám.
Ha -túl hamar, túl könnyen- igent mondok, akkor lehet, hogy úgy érzi, "nyeregben van", szokta mondani anyukám...ami nem annyira ideális életérzés egy öntudatos nőci számára.
Így némi ide-oda pislogás után mondtam csak igent.
És erre azt mondta: Tudod, mi lenne a legszörnyűbb...?
(Mi? Ha előbb véget érne a 300 grammos Frey-táblás csoki akció, mielőtt odaérnénk?)
(Ha hétvégén szakadna az eső a Melchseefrutt -on és nem tudnánk kirándulni?)

Az lenne a legeslegrosszabb, ha elhagynál.
Meg szerettem volna kérdezni, hogy...akkor mi volt az a mélypont pár hete, egy hónapja...? De csak annyit kérdeztem inkább, hogy hogyhogy mostanában ennyire odavan értem, mi az oka, változtam?

Erre rámmosolygott, és azt felelte, hogy most érzem nagyon, hogy mennyire szeretsz, mennyire akarsz engem és ez erőt ad mindenhez.
És mert hozzádszoktam.

Mindent meg lehet szokni, látod? Engem is.
Én otthon mindig átrohantam az egész lakáson, mikor flefogtam, hogy esik az eső és nyugaton, a felhők alól még kikandikál a nap, vagyis rögtön száguldottam szivárványt keresni. Itt minden nap van, most is csaknem felettem nyújtózik, feszül az égre. Kétszer rápillantottam...valószínűleg holnap is lesz.
A szivármányt is meg lehet szokni.

Nem nagyon sikerül eldöntenünk a tengerparti kérdéseket...
Márpedig én nem fogok foglalás nélkül nekivágni az útnak.
Már annyi hotelt, annyi helyet, annyi tengerparti kisvárost megnéztünk a neten, hogy már azt sem tudom, mit szeretnék, ezen kívül már olyasmi érzésem van, mint mikor a kedvencemet főzöm, de annyit kell kóstolgatni közben, hogy eltelítődöm az ízével és mire asztalhoz ülök, már semmi étvágyam, teli vagyok a kajával.
Ma egyébként nem főztem semmit, mosást csináltam.
Kedvesem jókedve pedig egyértelmú összefüggést mutat azzal, hogy mennyit hagyom aludni.

Délután úgy belejött a telefonálásba, hogy csaknem két órán át szőtte a szavakat, közben átsétált a másik szobába és...nyitva hagyta a mail-fiókját.

Rettentő erős voltam és nem piszkáltam bele.
Én egy hős vagyok. Nem vitás.
Persze...már elmúltnak érzem a veszélyt, már semmi okom nincs rá.
Már nem sms-ezik annyit, és nem csetel és alig tölt időt a gép előtt.
Annál többet a domborzati elemeim simogatásával.
No problem.



Postafordultával.

Mégiscsak van probléma, méghozzá Q nagy. Végre beapplikáltam a QAF lemezt a házimoziba, de nem zabálja. A számítógépbe, itt meg csak hang van.
Basszus, kitör az ideg.
Mit csináljak????????????????????