Igaza van Kedves Olvasómnak.

Túl sok időm van gondolkodni.
Na de ma ebből lefaragtam jósokat, mert kb. 01:15 percet beszélgettem interurbán Győrbe. Kiskoromban azt hittem, hogy Inter Urbán az egy bajuszos, nagyon szigorú ember, élet-halál ura valami könyökölős hivatalban.
Mire hazajött a Nissan szervízből -szegény, ma is korán kellett kelnie- már salsa zsongott elő a házimoziból és épp befejeztem a takarítást.
Csirke bepácolva.
És állítólag vadítóan csurgott a homlokomról egy verejtékcsepp.

Ebéd után ismét elhangzott a dícséret: ma is finomat főztél, szóval, még maradhatsz egy darabig.
És az a csirkefogó mosoly, melyben közrejátszik arca minden szeglete.

Este, miután elbúcsúztam a telefonban barátnőmtől, nemsoká felhívott a Drágám is. Azt hittem, csak elfelejtett valamit, vagy valami baj van, vagy ilyesmi...
De "csak" beszélgetni akart. Azt mondja, az állásinterjú óta töri a fejét, hogy elfogadja-e vagy sem. Napról-napra látom rajta, hogy mennyire lestrapálja őt a mostani munkája.
És volt valami pici könyörgés féle a hangjában ma, mintha azt kérte volna, hogy "kérlek, kedves, mondd, hogy segítesz...mondd, hogy vállaljam el ezt a munkát és majd spórolunk egy kicsit..."
Ugyanis egy kicsit kevesebbet keresne, mint most.

Viszont nem várnák tőle, hogy plusz pénz nélkül szeptembertől dupla annyit melózzon, nem néznék hülyének, nem akarnák dróton rángatni, stb. És: nem éjszakázna többé, hanem nappal dolgozna, esténként pedig itthon lehetne velem.
Ezt szeretem.
Amikor a véleményemet kéri, amikor számítani akar rám...
Ez annyira jó.
Szegény, azt mondta, lemondana a tetősátorról is...ha spórolni kell.

Én meg látom elúszni az álmomat az esti dagállyal...Eddig azért nem voltam még tengernél sosem, mert nem volt kivel. Most lenne kivel, de nem lesz miből.
Bár, két hetet még várhatunk, mielőtt elkezdünk spórolni.
De azt mondta az én Kedvesem, hogy azért pár napot mindenképp.

Itt egyébként esik az eső, és megint mindennap van szivármány.
Pont az ablak előtt.