Mindig elfelejtem a dolgok felét.

Bridget olyan szépre megírta, hogy Greta.
Azért a valósághoz az is hozzátartozik, hogy a telefonba bőgni otthon is picsadrága, úgyhogy időkorlátos volt ám ez a fakultatív program. Bár, az is igaz, hogy ha az embernek vannak barátai, akivel csak úgy lehet bőgni vagy bármi, akkor...azokkal már inkább nevetek, és nem bőgök.

Nekem olyan furcsa, ha azt mondják, hogy hiányzom. Hogyan hiányozhatom...épp én?
Hiszen.....
Hiszen itt vagyok. Nekem valahogy nem tűnt fel, hogy elmentem. Belenézek a tükörbe és ott vagyok, ott van a képem a szokott helyén. Meg a gondolatok a fejemben, a barátok a szívemben, szóval, innen azt mondhatnám: minden a helyén van.
Valójában azt hiszem, még mindig nem fogtam fel.
Valójában ezt nem is lehet.
Elképzelem, ahogy bárki arra gondol vagy arról beszél, hogy a Greta Svájcba ment és ha én lennék ez a valaki, akkor elkerekedett szemmel hümmentenék, hogy húúúú. (mint ahogy hümmentettem is, mikor először szóba került, hogy talán igen.)
De erről a térfélről ez egy olyan megfoghatatlan valami. Mondhatni: nem nagy ügy.
A fák zöldek, a macskaszar itt is büdös, a tehénszar még büdösebb (viszont gyakoribb). Bemegyek a boltba vagy bárhová és tényleg csak annyi a különbség, hogy tisztább minden. Én nem érzem, azt, hogy húúúú....Csak egyszerűen működöm.

Ja, és...amikor a házban valakinek csomagot hoznak, akkor a lépcsőház előterében hagyja a postás.
És nem lopják el.


U.i.: Nővéremet meghívtam hozzánk.