Ma sem voltam túl közlékeny.

A Joyban megjelent kis írás és új kedvesem nyomán az jutott eszembe, hogy tényleg.
Tényleg úgy van-e, hogy izgalmas, de otthonra nem (ilyen) kéne? Vagy...
Létezik-e egy határ, amit illene betartani?
Teszem azt...az én Drágám mondjuk incselkedve megkérdezi, hogy küldenék-e neki csiklandó képeket magamról, mert már 3 hete nem látott...?
Vonakodva, átgondolva küldök.

És akkor féltékenyen visszakérdez a light-pornós képeim után, hogy hogyhogy léteznek rólam ilyen képek és melyik pasim kedvéért csináltattam őket??!

Kicsit elmagyaráztam neki, hogy melyikünk a kockafejű jelen esetben.
Akkor most szeretné, hogy néha olyan legyek vele (olyan...izé...tudod...) vagy megijed és kiábrándul, ha néha tényleg olyan vagyok. (amilyent szeretne)

Nem ez a konkrét eset nálunk, de jól lefordítva a probléma magvát: egy pasi szeretné, ha a barátnője oltári jól szopna, de mihelyst megtapasztalja ezt a csodát, rögtön azon rágódik, hogy honnan tud ilyen jól...?
És így tovább.

Mindig arra vágyott, hogy fekete csipkés harisnyakötő.
Mondom neki, hogy van.
Felcsillan a hangja a telefonban.
És viszakérdez, hogy hogyhogy van nekem olyan.
És minek nekem olyan.
Ajjaj.
Eddig sikerült viccesre venni a dolgot. Remélem, ez így is marad.

A szülinappal kapcsolatban igazam volt.
Megszervezhetem.