Lehetett volna rosszabb is.

Az egész délelőttöt meg a fele délutánt elvásárolgattuk. Nem nagyon értem, hogy miért volt szükség erre, meg arra, de nem is nagyon volt időm elmélázni. El voltam foglalva agyilag azzal, vajon érdemes-e még így, 30-on túl is azellen küzdenem, hogy anya mindig apámhoz hasonlítgasson, -mondjuk ki: az ő felfogása és véleménye szerint- degradálva engem ezzel.
Arra jutottam, hogy nem. Nem érdemes.

Rögtön a második regálsor mögül előbújt, rámijesztett és pofán is talált anya egy kijelentése:
"- Tudod, őszintén sajnállak...hogy mit fogsz Te ott kezdeni...hogy akarsz Te ott egy háztartást ellátni, ha kiköltözöl..."
Mithogykivel?
Ja, hogy én?

A témafelvezetés ezennel megoldva. És később, ebéd közben átvettük, felmondtam az egész "leckét", vagyis mire észbekaptam, már el is mondtam anyának nagyjából mindent a terveinkről. Azt hiszem, kaphatok egy elégségest.
Ami se több, se kevesebb, mint elégséges.