Akkor én most... megyek.
Majd jövök.
Természetesen esetemben is megfigyelhető az az anomália, hogy az eddigi "jaj, milyen hosszú ez a két hét várakozás, kész örökkévalóság" halmazállapotot csakhamar felváltotta az "istenem, még semmivel se vagyok kész és holnap már indulnom kell!" féle stresszfaktor.
Avagy a Halogatás doyenje.
Míg kicsit lenyugszom, addig mesélek.
Anyával jól vettük a fodrászos akadályt, pedig mikor megközelítettük a kis üzletet a mellékutcában, két zaklatott tetőfényű rendőrautó állta el az úttest nagy részét. Andalgósan közelítve találgattuk, mi történhetett.
Ellopták a fejmosótálat?
Meghamisították a már-már kézjeggyé avanzsált fru-fru vágó mozdulatot?
Szőnyeg alá söpörték a levágott hajpamacsokat és most fény derült erre?
Vagy a vámkommandó csapott le, mert vizezik a hajszeszt?
További lehetőségként bejátszott még a szomszédos lottózó kifosztása.
A megfejtés: egyik sem.
Egy sofőr epilepsziás rohamot kapott és áttért a szembe-sávba. Csatt.
Tegnap volt apu 59 éves.
Megyek csomagolni.
