- Nem akarok itt megrohadníííííí....!
- Akkor rohadj meg máshol...

Emlékszünk? Hát persze, hogy emlékszünk.
Anita Egbert épp kelleti magát a Dolce Vitában, mikor is a nézőtéren a fiúkat megtámadja az igazság keserű pillanata és egyikőjükből elő is tör, a fenti sóhaj hangjaival.
Utána mind megvadulnak és cafatokradugják a lenvásznat.

Egyre inkább felszínre tör belőlem is, bár mozivásznat nem fogok szaggatni.

Nehezen, néha már szinte semennyire sem bírom elviselni azt, amiben élek.
És nem a saját problémáimra gondolok, hanem hogy kvázi nőnapon miért terpeszkednek a faszik a tömegközlekedésben, mig a nők ott állnak az orruk előtt. Vagy miért lök fel gyalogosan egy másik baromarcú, szintén a nemzetközi nőnap alkalmából.
És miért vizel a faszi az utcán, miért köpnek ki a flaszterre...
Istenem, mondhatnád már egyszer Te is, hogy nem ide való vagyok.
Már kettejüktől megkaptam és...köszönöm szépen.