Tessék, itt az igazság, illetve...a már megszokott blog-gyökvonás után megmaradt féligazság.
én... egy kicsit igazad volt a mélabúval, vagy hogy is írtad...elfáradtam és van egy problémám, ami megint előjött...és nem tudom... kicsit összezuhantam.
vagy legalábbis fogok.
érzem.
kimerültem.
nem szomorú vagyok, hanem végtelenül fáradt. lelkileg is. testileg is. egy finom
tea kéne, meg hogy átölelj és aludhassak...és mikor forgolódnék és kicsit megébrednék, akkor érezném, hogy ott vagy és biztonságban vagyok, jó helyen. belefáradtam megint abban, hogy helyt kell állnom, otthon meg a munkahelyen is, hogy erősnek és keménynek kell lenni...ez...ilyen lettem egy ideje, de ez nem az igazi énem. én szeretnék -most- kicsit gyenge és szelíd lenni, egy picit hadd bízzam rá magam valaki másra...ne kelljen nekem megmondani, hogy mi legyen, és ha nem mondok semmit, akkor se legyen baj a hallgatásom. szeretném picit elengedni magam, mint mikor leszédül az ember egy háztető pereméről és...tudnám, hogy van valaki, aki elkap...szeretnék kicsi lenni, egy pici, törékeny lány...amilyen igazából vagyok-voltam. újra lelassulni...hozzányugodni valakihez. és...van egy...azt hiszem, akkor még nem olvastál engem, mikor megtudtam, meg mikor írtam erről...szóval, van egy miómám. tudod, mi az? ez egy jóindulatú daganatféle, azt hiszem...tavaly márciusban tudtam meg. a fogyással mondjuk visszafejlődött, de kicsit megint nekiállt rendetlenkedni. nem vészes, csak ha pl. nyom valamit, akkor tud fájni...
tudod, nem az olyanok miatt lenne, jó, ha lenne az embernek egy pasija, mert az
milyen jól mutat, hanem...én...én mellettem ki áll ilyen helyzetben pl? amikor én nem tudok erősnek lenni, akkor ki az helyettem? a depressziós anyám? aki hónapok óta fekszik? vagy apám, akivel gyakorlatilag csak köszönünk egymásnak...? vagy a tesóm, aki 800km-re van...? magamra maradok végül mindennel...én már annyiszor mondtam másoknak, hogy "ne félj, nem lesz
semmi baj"...és nekem...nekem ki mondja...?
- jaj gréta... sokat vársz tőlem.
ha mondjuk azt mondja a dokim, hogy mégis meg kéne műttetnem...? nem várom tőled. csak...nem...nem
tudom...mit várhatok Tőled? semmit. és lehet, hogy amit kapok, azt is félreértem.. mert szeretném úgy érteni. egyébként...szerintem egyátalán nem sok, de...még azt sem tudom, (és félek is tudni) hogy nem tudod, vagy nem akarod...?
- hogymithogy? asszem: hagyjuk. kihasználom, hogy nem haragudhatsz...
nem haragszom, természetesen. nincs is miért. csak nem értem. persze, tudom ffi és nő mindent másképp ért és értelmez, de... innen nézve úgy tűnik, hogy csaknem épp azt tesszük, amiről Te azt mondtad és mondod, hogy hagyjuk, mert nem működne.
ez elég vicces.
de nem is EZT szeretném, konkrétan...csak veled lenni. ha barátként, akkor úgy. ha másként, akkor meg úgy. vagy mondd meg, hogy mi a baj velem. miért nem kellek? csak...csak szeretek a közeledben lenni, ennyi.
menedék. az vagy.
tudod...és...lehet, hogy tényleg sokat várok: azt, hogy nőjj fel és légy férfi. amit nélkülem is meg kéne tenned...de úgy hittem, velem könnyebb lesz.
- ...a majdnem ffi most búcsúzik. ciao!
Ez van. A történelem ismétli önmagát.
A baj csak az, hogy...nem, nem CSAK az, hanem kurvasok baj van evvel. Például hogy amikor Ő [Mr. Szilveszterről van szó egyébként], szóval, amikor úgy éreztem, neki van szüksége a barátságomra, akkor ott voltam neki.
És még ezt sem kapom vissza.
Ez az igazi pofánbaszás, nem az, amikor elered az orrom vére.
Azért nem volt kedvem tovább írni, mert tényleg...minek?
Semmi értelme semminek. Így.
Így főleg.
