A szülinapom mindent összevetve A Nagy Rohanás nevet kaphatná a szent keresztségben.

A két felvonásos angol óra még mindig megborítja a bioritmusomat, pedig élvezem és én akartam. (kicsit bemószeroltuk az egyik kollégánkat. csúnya dolog más háta mögött, de hasznos)
Reggel még azt gondoltam, lesz időm szépen lezuhanyozni munka után, átöltözni, új arcot rajzolni a leharcolt helyébe és frissen, finoman libbenni az estébe, de ehhez nem vettem számításba, hogy a nap még mindig csak 24 órából áll. Maradt a Villám Outfit.
Egyébként a Művészetek Palotájában voltunk, Mr. Szilveszterrel. ezen a koncerten.



És közben egyfolytában járt az agyam, míg végül arra eszméltem, hogy baszki, mindjárt bőgök és hogy fogok kinézni lámpafényárban...

És fakk, hogy nem lehet leírni már tényleg mindent, ami idevaló lenne. Vagyis semmit.
Minek ez itt akkor egyátalán...?
Abbahagyom. Picsába...

Mikor kiléptem a mosdóajtón, vissza a hatalmas előcsarnokba, Pálfy István bámult rám. A szünetben mellénk keveredett az a zongoraművész, akinek a kiskoncertjén Mse-vel voltam nemrég, decemberben a Pázmány P. dísztermében. A villamos megállóban pedig a svéd Megasztár-Mónika olvasta a 2-es vili menetrendjét.

Épp mire hazaértem, jöttek a Fiúk a klubból.


Utóirat.
Nemrégiben azt írtam Neki: "hasznos volna tudnod, amit én tudok meg gondolok Rólad, de nem tőlem kellene megtudnod. Paradox." És mennyire utálom, ha igazam van...

Én...eh...hogy mondjam el...? Kérlek...Segíts.