Egy újabb axióma, mely nem szorul különösebb bizonyításra (de bizonyítható):
egy pizza nagyon sok mindent megold.

Egy elég kemény hét állt mögöttem, megint legalább másfél évet öregedtem lélekben. Így talán megérem a százat is, spirituálisan, meg az érettséget tekintve. (a szemem alatti szarkalábakról nem is beszélve...)
De a kellő időben, a kellő helyen egy jó Capricciosa vagy Siciliana tényleg gyógyír a sebekre. Főleg, ha barátnő is társul mindehhez. P-től a pizza után váltságdíj fejében kiszabadítottam a karácsonyi ajándék-színházjegyeket. Aztán megpróbáltam összevásárolni mindenfélét életem első self-made adventi koszorújához. (képek később)

Tovább írtam még éjjel a töltőtollal papírra vetett napló-félét Csillagszeműnek. Illetve... mostmár nem tudom kinek és miért írok abba a naplóba...Gyanítom, hogy magamnak. Mert neki már nem fogom/merem odaadni, és...leginkább azért írom oda, mert már a blogban sem lehetek full őszinte.

Mert az hogy nézne már ki.

Utóirat: Főnökömet ma köszöntötte fel a vezetőség, mert 15 éves jubileuma van a cégnél. A hosszú nap után átöltözött a kis ünnepségre és a szobájából kigombolt ingnyakkal előlépve azt mondta:
- Te vagy itt a szakértő. Légyszíves válassz nekem ehhez a szerkóhoz nyakkendőt...

Ő arra gondolt, hogy a kezében lévő kettő közül. Én viszont fejet ráztam és egy harmadikat nyomtam az ujjai közé. Szó nélkül elfogadta, az álla alá próbálta a tükörben és azt vette fel.
Ez bizonyos tekintetben egy ilyen majdnemházasság.

A keddi másnapos gyengélkedésemet simán igazolta, mintha bent lettem volna.