Igen, voltam Bridget-nél, még múlt héten csütörtökön.

Amig csak én mesélem és nem látod a saját szemeddel, úgysem hiszed el, hogy mennyire más. Például megvettem az aluljáróban a péksütisnél az utolsó párszem almás kiscuccot, tudod, amiből egy darab két falat. Kifizettem, léptem kettőt és lenéztem a kezemben gyűrődő kék-piros papírzacskóra.
Basszus, ezzel állítsak be hozzá???
Olyan szegényesnek tűnt, hogy azon gondolkodtam, nem is merem odaadni.

De amikor a konyhában csipkemintás porcelánra tette, hiddel, az a kis ostoba süti átlényegült. Ő lett Az Almás Teasüti. Csupa méltósággal trónolt a tányér közepén, porcukorral hintett orrát emberien fennhordva.

Aztán megettük mindet. Teát kaptam a meséhez. Merthogy mesélnem kellett.
Például Kanizsát, elejétől a végéig.

Ajándékba egy legyezőt vittem, áttört mintája rímelt a sütistányér csipkéjére. Aztán Bridget elkunyizta az esernyőmet is.