Estefelé már kilencvenhetedszerre nézegettem át körülbelül 6 évnyi IKEA újságot, hogy eltereljem figyelmemet Kedves messzeségéről, és úgy nézegettem a szobabelsőket, mintha már a sajátunk lenne...valamelyik. És azt vártam, hogy egy lapozás után, a következő oldalon a kanapén ott fog szundikálni, valamelyik vasárnap délután...és aztán bemászhatok az újságba, belesimulhatok a papír síkjába...és odafészkelődhetek Kedves elé, vagy mögé, felvehetem azt a formát, mibe ő hajtogatta magát. Valamelyik szobát majd egyszer csupa fehérnek szeretném. Valami ilyesminek.

Néztem közben egy természetfilmet a kanadai tundráról és ott is minden hófehér volt. Meseszép.
Fehér volt a sarki hófajd, a havasi kecske, a sarki róka, a sarkinyúl, a hóbagoly, a jegesmedve...egyszóval...olyanok voltak ott a tundrán, mint amilyen az én szobám. Lesz.
Majd egyszer. Ugye...?
Igen. Kedvesem azt mondta, a szoba így tetszik neki is, ahogy van, de a kádat ő nem tenné az ablak elé...Szóval...erről még meg kell győznöm egy gyengébb pillanatában, amikor épp...szóval...mondjuk majd ha valamivel a markomban tartom...

Egyébként...nagyon szép nap volt ez a vasárnap. Anyuékat rávettem, hogy a szombati ebéd maradékával érjék be, nem főztem ma. Reggel torna, utána szépre takarítottam a szobámat, és nagyjából dél körül elmerültem egy nagy kád forró fürdőben. Félhomályban.

..:::.. 

Szombaton megint beletaláltam a százas körbe. Telefon...

- És képzeld, néztünk egy ilyen főzős műsort is. És olyan fincsi, egyszerű, de különleges dolgokat készítettek. Én is úgy szeretnék majd ilyeneket csinálni. Tudod, hogy ilyen falatkák például, de finomak...Például olyan, hogy két fél dióbelet összetapasztottak gorgonzola sajttal és lecsurgatták pár csepp mézzel...
- Aha...ezek biztos finomak, de...én nem szeretem a diót meg a mézet...
- Jó, hát akkor nem tudom...majd írd meg, mit nem szeretsz...mittudomén...hogy mondjuk a fahéjat...
- Hát, a fahéjat is utálom...

Jó nyomon járok...