demég mennyire.
ez a tegnapról szól.

reggel még hastánc ritmusban ráztam magam idétlenül a liftajtóban, közben festettem a körmömet.<P align=justify><FONT face="Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif" size=2><IMG src="http://files.blogter.hu/user_files/2094/eye.jpg"></FONT></P>
<P align=justify><FONT face="Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif" size=2>demég mennyire.<BR>ez a tegnapról szól.</FONT></P>
<P align=justify><FONT face="Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif" size=2>reggel még hastánc ritmusban ráztam magam idétlenül a liftajtóban, közben festettem a körmömet. ez a pingálós-projekt az utóbbi időben mindig hétfő reggelre tolódik.</FONT></P>
<P align=justify><FONT face="Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif" size=2>mire az ecseri út magasságában "záródnak az ajtók!" , na addigra én már...engem már kezdett fojtogatni a sírás(ó). az jutott eszembe, mennyire nincs már erőm tovább vergődni. hosszútávon bizonyára felfedezhető ebben valami határozott ciklikusság, nekem erre nincs időm, de valami műkedvelő kedves olvasóm utánajárhatna a dolognak és ki<EM>kúr</EM>álhatna belőle.<BR>azon járt az agyam, hogy mostmár aztán tényleg el kellene logisztikáznom magamat a nyőgyógyászhoz és... </FONT></P>
<P align=justify><FONT face="Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif" size=2>...és mi lenne, milyen lenne, ha azt mondaná, hogy igen, az a három centis...abból most szövettant veszünk és kitenyésztjük... ilyenkor bezzeg digitális képminőségben vetítődnek a retinámra antik rémképek a Biológia 8 tankönyv képes illusztrációi közül, amin káros sejtek polipszerű alakzatban kifeszülnek és nincs, ami útjukat állhatná.</FONT></P>
<P align=justify><FONT face=Verdana size=2>...elképzeltem, hogy mihez kezdenék.<BR>de...szerintem ezt már többször is elképzeltem. mert én ilyen hülye vagyok. szóval...rögtön az jutott eszembe, kinek mondanám el és kinek nem. meg hogy mit tennék még, amig lehet...és milyen elintéznivalóim vannak, amikről sürgősen gondoskodnom kell.</FONT></P>
<P align=justify><FONT face=Verdana size=2>...és rögtön néhány ember jutott eszembe, akikhez elutaznék, felkeresném őket, hogy búcsúzni jöttem. vannak köztük olyanok, akiket nem láttam 15 vagy még több éve. <BR>furcsa módon kételkedni kezdtem: az odáig oké, hogy én még utóljára látni szeretném őket és elmondani, mi van, meg hogy ha a jövőben nem keresem őket vagy nem válaszolok, akkor az azért van, mert...megváltozott a körzetszámom... DE: vajon van-e jogom ezzel terhelni őket? hirtelen felbukkanni az életükben és aztán újra eltűnni? megbolygatni dolgokat...?</FONT></P>
<P align=justify><FONT face=Verdana size=2>és ez is elkezdett fájni.<BR>mert úgy döntöttem: nincs. nem állíthatok be valakihez azzal, hogy még búcsúzóul terhet rakok rá, hogy én ugyan elmegyek, de ő cipelje tovább...</FONT></P>
<P align=justify><FONT face=Verdana size=2>aztán beértem dolgozni és felhívtam Bridget-et, és akkor már eléggé sírtam. és utáltam magam, amiért én mindig csak sírok. hol igazán, hol csak átvitt értelemben. na jó, néha szülinapi ajándékot is készítek neki, de az csak egyszer van egy évben.</FONT></P>
<P align=justify><FONT face=Verdana size=2>be volt tervezve egy spinning edzés, de barátném lemondta, én meg egyedül ugye...az úgy nem pálya.<BR>viszont voltam szoliban, ezt csak úgy a józan ész diktálta, mentem, valami robotpilóta által koordinálva, nehogy az is kidobott pénz legyen.</FONT></P>
<P align=justify><FONT face=Verdana size=2>otthon szöszmötölés, aluvás.</FONT></P>
<P align=justify><FONT face=Verdana size=2>fél kettőtől majdnem ötig meg pislogás.<BR>gondolkodás.<BR>nézelődés.<BR>evés-ivás.<BR>sms-ezgetés.<BR>forgolódás.<BR>org...</FONT></P>
<P align=justify><FONT face=Verdana size=2>és megint eljutottam odáig, hogy legfőbb bajom az, hogy már olyan régóta nem ölelt át senki.</FONT></P>
<P align=justify><FONT face=Verdana size=2>Mert az annyira létfontos, mint a lélegzet.</FONT></P>