Ugye Te is próbáltál már citerázni a konyhai műanyag tojásvágó megfeszített húrjain?
Szombaton én is megint áldoztam a művészet eme oltárán... Mivel anyunak szülinapja van (lesz holnap) és ma jönnek a rokonok a szegfűkkel és szendvicseket gyártottunk. Jó, ez most nagyon gonoszul hangzik...mert meglepően jó volt a hangulat és nagyon sokat nevetgéltünk, de mindez csak azért, mert többségben voltunk mi, harmincon aluliak... Eljött 3 unokatesóm, plusz az egyik újonnan beiktatott mennyasszonya. Könnyesre röhögtük magunkat.
Végre fölényesen elnyomtuk a kisnyugdíj-epeműtét-visszértágulat-magasvérnyomás-háromhatvanas kenyér csapásirányt, helyette az utazásainkról (Tunézia, Görögország, Románia) meséltünk oda-vissza, meg arról, hogy épp ki mit csinál (munka-egyetem, satöbbi). És az öregjeinket cikiztük... Így sokkal szórakoztatóbb volt a délután.
Nagyanyám felhívta anyámat, hogy felköszöntse a szülinapján. Elkezdte mesélgetni, hogy 54 évvel ezelőtt állítólag ez egy vénasszonyok-nyári meleg nap volt és kedd. Éppen teregetett, amikor jöttek a fájások és bevonult a kórházba... Anyuék délután vendégségbe mentek, én meg ajándékbeszerző körútra. Többek között betértem egy fizetős-netes huncutságba is, most onnan írogatok. És megint egy kis szeretet-csomag várt: egy újabb volt-osztálytársamtól kaptam levelet. Nem is akármilyet! Erőszakkal sem lehetett volna levakarni a mosolyt a képemről, annyira örültem neki, (NEKI) és megérintett... Csak annyit tudok eldadogni, hogy köszönöm!!!